Hogy látnak engem?

Tegnap többször ideültem. Volt mikor tök pozitív dolgok jutottak az eszembe, voltak mikor nem, így nem írtam inkább. Ilyen mostanában a hangulatom.:-(
Azután ma reggel eszembe jutott valami! Ki, hogy lát engem, milyen vagyok? Mert ugye arról csak sejtéseim vannak.  Én úgy érzem, van aki szeret, elfogad a hibáimmal is, nem sokan vannak! Van aki utál, a szó klasszikus értelmében, ez is kevés van. És van akinek közömbös a létezésem. Na ezek az emberek, nagyon, nagyon sokan vannak. Nem sok ismerősöm van. Ez részben tudatos, nem vagyok olyan ember aki szire-szóra nyitogatja az ajtaját. Nem mindig jó, néha kellemes lenne, csak úgy spontán csöngetne valaki, aki HOZZÁM jön egyet,kávézni, beszélgetni, mert ÉRDEKLI én hogy vagyok. Az érem másik oldala, sajnos én sem csöngetek be senkihez.:-( Vannak barátaink, vannak ismerőseink, főleg a három gyerek, iskolatársai lévén, akivel ha néha találkozunk, nagyon jókat beszélgetünk.
Nekem is vannak hibáim, ezért is jó mikor az ember már negyven felé közelít, hogy tisztán látja a hibáit, legalábbis én látom. Nem tartom annyira nagy hibának, lehet rajta korrigálni, főleg ha olyan segít akit elfogadok.
Mikor jókedvem van, akkor azt érzem, mindenki szeret (na egy kis túlzással), de mostanában fáj, hogy nem jövök rá, mi az olyan hiba bennem, ami miatt, megszűnik több éves barátság, felületes lesz egy ismeretség, vagy a tágabb családban veszekedés szítok? Azt is tudom az élet nem egy habos torta, nagy boldogság..mindenkinek megvan a maga keresztje, másokhoz képest, az enyém semmi...nekem viszont nehéz teher!

Ettől azért általában nincs rossz kedvem, mert nem hagyom, nem is lehet! Ekkora családban ahol, az egyik fogaskerék én vagyok, nem lehet leállni. :-) Nem is akarok!