Türelem...

Azért a napokban, feszegetve vannak a határaim. Például ma, elmentünk vásárolni, Zsolti, Csenge és én. Teleraktuk a kocsit, mert én egy hétre szoktam vásárolni, hat embernek kell. Nagyjából minden rendben volt, hazajöttünk, Zsolti megkérdezte, lepihenhet e, nagyon korán kelt, és délutános. Mondom persze, majd kipakolok, és elkezdek főzni, rakott kelt kezdtem el csinálni, míg főtt a kelkáposzta, a hűtőt akartam kitörölni, mert már nagyon ráfért, és mielőtt bepakoltam volna meg szerettem volna csinálni. Nyugtáztam, a tojás amit vettünk az asztalon van, de azt nem gondoltam, hogy eléri Csenge, és lerántja. Szerencse csak egy tojást vesztettünk el,(micsoda öröm, ilyen tojás ár mellett)összetakarítottam, azt is, közben le kellett mosnom Csenge kezét, forrt a kelkáposzta, és a hűtő tárva nyitva...én meg, ha lehetett volna elrepültem volna.
Szoktam így csinálni sokszor, sok mindent, párhuzamosan. De mostanában sokkal tudatosabban kellene csinálnom a dolgokat, mert Csenge nagyon kinyílt. Ami nem baj, csak eszméletlen + energia kell mellé. Hát és azt sem bánnám, ha néha már beszélne, mert egyfolytában, hmmmmmmmmm, hmmmmhmmmhmmm....hol nyafogósan, hol türelmetlenül, hol hisztizve, ritkábban, kérve hümmög. És állandó figyelmet követel, ma például Bencével matekoztunk, négyjegyű számot, kétjegyű számmal osztunk írásban...no, újra kellett vennem, mert másképp tanulták Bencéék, mint én tudtam.(valamikor). No, ezt a tanulást látni kellett volna, mint egy olasz családban...:-) Hű, kell a türelem mostanában!!