2013. december 19., csütörtök

Vannak furcsaságok, de inkább nekem...:-)

Az is furcsa nekem, mostanában jöttem rá, hogy ilyen nagyok a gyerekek. Az is furcsa, hogy Csenge már három éves, hiszen most született de tényleg...Teljesen más most, mint pár hónapja, zsiványabb, cserfesebb! De maradt a bújós szeretet gombócunk.
És akkor hazajönnek a nagyobbacska gyerekek. Hogy Bence nagyobb mint én...és az ereje, mint egy bivalyé, amit próbál kordába tartani, és nagyobb a lába apjánál, és pattanásos, és foci után, igazán "fiúszagúak", :-) És már nem legóznak, kocsiznak, és ha fociznak is, akkor csak a nagy csattanás ami a falon (jó esetben) landol,  a lényeg. És már ha együtt vannak a gyerekek, nagy a tömeg, mert nagyok, és furcsa, hiszen nemrégen (de tényleg) öltöztettem őket overálba, sorba sorba..és mentünk az oviba. És akkor már a 16 évesnek barátja van, és már nem az én kezemet fogja, mikor megyünk át az úton! Komolyan nem hibbantam meg, mert tisztába vagyok vele, hogy felnőnek, és ez lesz, csak nem készültem fel rá!:-)))) Mert én még azt a képet nézem, ahol az oviban vannak kézen fogva a képen, vagy jönnek le az alvásból karácsonykor, és Mesi csak beszél, beszél...majd megszólal a két ujját szopó Bence, hogy "umba", és Dávid fapofán odamegy a kanapéra, és csodálkozik mit keres itt ez a karácsonyfa? :-DDD

Bencéék karácsonyi műsora: Egy anyuka, a lányával, odakeveredik mellénk, én Csengének mondom, kicsit halkabban legyen, ne futkározzon. Anyuka éppen sütit evett, közben mosolyogva mondja; ugyan már, hagy futkározzon...Jól van, futkározzon akkor. Majd csak úgy kérdi, rám sem nézve, ketten vannak? Én nézek magam elé, majd Bencére, -nem, közlöm, és zárnám a beszélgetést. De anyuka tovább...és Bence a legnagyobb? -megint, - nem, a válaszom. Négyen vannak, 16, 13, 12 és 3 évesek. Nééééééééééééégyen? Így az anyuka. Igen, négyen, válaszolom. Majd csóválja a fejét az anyuka, és csak úgy mormolja maga elé...nekem a három is sok! Én nézek az anyukára, kicsit megdöbbenve, kicsit furcsán, és mosolyogva elköszönök tőle...
Mikor lesz az, ha mondom hányan vannak a gyerekeim, nem egy megdöbbent arcot fogok látni???:-DDDD

11 megjegyzés:

  1. Ha nekem mondod! Mert az enyémek hatan vannak..,Zé

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó Zé!:-) Mindig örülök, ha zugolvasó ír nekem!:-)))

      Törlés
  2. Miért nem sok? De sok! Háromtól már sok és azt sem tudjuk, hogy hol áll a fejünk és örökké rohanunk és nem tudunk annyifelé figyelni amennyi felé kéne, igenis sok, de attól még nekünk ez így is jó -nem? :) Nem akart ő semmi rosszat szerintem, hogy ezt mondta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosszat biztos nem!:-) Sok, nem sok, ennyi! Úgy jó, ahogy van, ha egy lenne, akkor vele lennénk boldogok, ha öt, akkor velük..:-)

      Törlés
  3. Szerintem sem akart rosszat :) Sokan inkább az anyagi javakra gondolnak, hogy ebben a világba mennyire nehéz megteremteni mindent stb. Én is kaptam hasonlókat a három gyerekemre, főleg, hogy a nagyobbik fiam lassan nősül, hát igen csak kapkodnak levegő után :)) én meg csak mosolygok mert arra gondolok, milyen jó nekem mert három csodának lehetek az édesanyjuk...még ha ördög fiókák sokszor, de este a nap végén nevetve mesélek el mindent az apjuknak :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj, de olyan fiatal vagy, mindig csak ámulok mikor írod, hogy nősül lassan a fiad, pedig nekem is 16 éves lesz Mesi!:-)

      Törlés
    2. Anikó drága, csak jól tartom magam, vagy tartanak :D Genetika... Anyukám mikor a két legkisebbet viszi a játszótérre sok anyuka azt hiszi, hogy az övé a két gyerek, pedig már 4 éve nyugdíjas :))

      Törlés
  4. Sok a négy, meg az öt is, de tényleg: a három is. Viszont senki nem adná oda egyiket sem, szerintem. Az sem, aki csak panaszból áll. Bár fene tudja. Egyszer, még gyermektelen koromban hallottam egy "anyukát", mellette állt tizenéves lánya, és "anyuka" beszélgetett egy másik nővel, aki kisbabával volt. "Anyuka" egyik mondata:
    - Én ha visszamehetnék az időben, biztos nem szülnék.
    Boldog élet lehetett a lányának, a feleslegnek.
    Szóval igen Anikó, vannak furcsa emberek, de lehet a hölgy csak egy lestrapált anya, aki épp a fáradt korszakban van, és nem kérne még egyet, de örülj neki: a szemében kicsit csoda vagy, mert Neked a negyedik sem teher, hanem ajándék :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is pont erre gondoltam, miért ezt mondta az anyuka..:-)

      Törlés
  5. Én kicsit irigylem a 4-5 gyermekeseket, olyan jó lenne. :) Nekem 3 van, de a legnagyobb már 23 éves, külön él. Így csak a két kicsi van otthon, (9 és 4) évesek..És tényleg, néha még a 2 is sok. :)) Sok a zajból, nyafiból, rumliból, árulkodásból. És..imádom őket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De ha belegondolok, sokszor csak a Csenge van itthon, és sok...nem hiszem, hogy szám függő ez...Mint minden az életben ez is bonyolult!

      Törlés