Úgy szeretnék néha más lenni. Sokkal lazább, mosolygósabb, egyszerűbb, önfeledtebb....Néha olyan jó lenne, nem rágódni éjjel dolgokon, jó lenne, jó anya lenni, jó feleség, jó Anikónak lenni...
Néha..., bár pár hónapja, inkább mindig.. szeretnék "olyan" lenni..de nem megy! Hiába próbálom, nem megy! És naiv vagyok, hogy még este, a sorozatos veszekedés után is, megnézem párnámat, nincs e rajta egy virágos bocsánat kérős rajz, mint régen. De nincs! Hiába várom, nincs!(persze tudom, ebben a korban már ilyen nincs) És egyre jobban dühös vagyok, hogy ismeretleneknek a csillagot is lehozza, én aki az anyja vagyok, odanyög valamit, és menjen minden úgy, mint régen. Nem tud úgy menni...mert haragszom, talán jogosan, talán nem... és emésztem magam, testi tüneteket produkálva...
És nagyon, nagyon dühös vagyok! Hiszen adott minden ami kell, szerető szülői pár, sok gyerek, ház, autó, alapvetően minden, ami biztosíthatná a nyugodt napokat. Mégis, valami nagyon rossz, és tudom, hogy én vagyok az anya, és nekem kell, kellene összetartani a családot, de néha, mostanában mindig nagyon nehéz...és nem, nem vigasztal, hogy ez életkori sajátosság...és nem szabadna haragudnom, de nem tudok olyan könnyen átlépni rajta. És félek..félek a jövőtől, mit hoz még, hiszen mostanában minden nap van valami...fárasztó, nagyon fárasztó...
Néha..., bár pár hónapja, inkább mindig.. szeretnék "olyan" lenni..de nem megy! Hiába próbálom, nem megy! És naiv vagyok, hogy még este, a sorozatos veszekedés után is, megnézem párnámat, nincs e rajta egy virágos bocsánat kérős rajz, mint régen. De nincs! Hiába várom, nincs!(persze tudom, ebben a korban már ilyen nincs) És egyre jobban dühös vagyok, hogy ismeretleneknek a csillagot is lehozza, én aki az anyja vagyok, odanyög valamit, és menjen minden úgy, mint régen. Nem tud úgy menni...mert haragszom, talán jogosan, talán nem... és emésztem magam, testi tüneteket produkálva...
És nagyon, nagyon dühös vagyok! Hiszen adott minden ami kell, szerető szülői pár, sok gyerek, ház, autó, alapvetően minden, ami biztosíthatná a nyugodt napokat. Mégis, valami nagyon rossz, és tudom, hogy én vagyok az anya, és nekem kell, kellene összetartani a családot, de néha, mostanában mindig nagyon nehéz...és nem, nem vigasztal, hogy ez életkori sajátosság...és nem szabadna haragudnom, de nem tudok olyan könnyen átlépni rajta. És félek..félek a jövőtől, mit hoz még, hiszen mostanában minden nap van valami...fárasztó, nagyon fárasztó...
Szia Anikó!
VálaszTörlésTalán még emlékszel rám, Vera75 vagyok. Olvasva a blogodat, felsejlettek bennem, hogy mi min mentünk keresztül, és hogyan oldottuk meg ezeket a helyzeteket. Írtam Nekem e-mailt pár hete, de lehet, már nem él a címed, mert nem válaszoltál. Nekem még megvannak azok a címeim, ha írsz, szívesen megosztom Veled tapasztalataimat. Nyugi, van remény! Puszi Vera
Vera! Nem hiszed el, de hónapok óta kutatom a címedet, már Bettust is kérdeztem! :-) Mert nekem elvesztek a régi email címeim. Szeretettel várom emailedet a bneaniko@gmail.hu -ra .
TörlésCsak kamasz. Szeretni és várni - ennyit tehetünk. Tudom mit érzel.
VálaszTörlésDe nagyon nehéz szeretni most, bevallom most nagyon nehéz...és ezért kellő képen utálom is magam.:-(
TörlésKicsiben ismerős az érzés. Nekem úgy sikerül túljutni a dolgon, hogy keresek valami elfoglaltságot, ami teljesen leköt. Pl. sütök valamit és próbálok jó képet vágni a dologhoz. Mert ezt ignorálásnak veszi, és az nagyon irritálja. Hisz nem érte el a célját. De igaz, Nagyfiú még kicsi, lehet ez majd nagykamaszként nem megoldás, ami egy kiskamasznál bejön.
VálaszTörlésMinden esetre kitartás Anikó! :-))
Visszasírom a kiskamaszkort!:-) De nagyon aranyos vagy, hogy gondolsz Rám!
TörlésEz egy nagyon nehéz téma - tanácsot adni nem tudok, én még csak most kostoltam bele, mit is jelent, ha kamasz van a háznál - és hát nem könnyü, néha durran el az agyam és lelkiismeretfurdallásom van, mert úgy érzem én már nem birom tovább... de ha visszagondolok a saját kamaszkoromra - akkor kicsit lehiggadok, úgyanis én eléggé lázadó voltam, velem sem lehetett könnyü (de azok az őrültségek messze eltörpülnek azok mellett amiket most hallok) de idővel, amikor megállapodtam sikerült visszatalálni egymáshoz és egy kimondottan jó kapcsolatot kiépiteni. Úgyhogy van remény, csak idő kell...
VálaszTörlésNem tudom, amiket régen hallottam, csak csóváltam a fejem, hogy a csudába lesz ilyen a kamasz, hiszen ott van a család, a szeretet? Most már tudom, semmit nem jelent ez...türelem, türelem..megmondom őszintén, attól félek a legjobban, mire visszatalál, baj lesz....
TörlésAbban amit írtál ott van, hogy "másnak a csillagot is lehozza az égről" és ez is a ti érdemetek, nem rontottátok el, higgy benne, majd megjön egyszer. De még én sem éltem át és félek is, a lányoktól, de nagyon ....
VálaszTörlésDe ott is csak addig csinálja, amíg neki érdeke, és jó. Ha már tovább kell menni, nem teszi. Tudod a legrosszabb, hogy nem őszinte, soha semmilyen formában És ha visszatalál majd, és megjön az esze, akkor mikor tudjam, hogy most őszinte?????
TörlésAnikó, próbáljatok ki egy családterápiát. Nem azért mert nem jól csináltatok bármit is (beleértve a gyerekeket is), hanem mert egy kívülálló szakembernek sokkal nagyobb a rálátása, ez irányú tudása. Segíthetne.
VálaszTörlésGondolkoztunk rajta, de még ahhoz nyitni kellene jobban..
TörlésOlyan vagy:)))
VálaszTörlésNekem még nincs tapasztalatom,de már előre félek.A mostani dackorszakot már megtanultam kezelni,a későbbiekre meg edzem magam:(
Bárcsak...lehet, neked nem lesz ilyenben részed!!!!
TörlésAnikó, hidd el nekem, ez nem csak veled van így, nehogy azt gondold, hogy mindenki másnak minden megy és tökéletes mintagyerekek veszik körül. Szeretnék én is más lenni, de nem megy, erőltetve nem megy, át kell élni ezt is így, tanulni belőle, elfogadni, megérteni és akkor talán sikerül változni. Én mostanában csak annyit szoktam magamnak mondogatni, hogy egyre jobban vagyok, mert ennél már csak jobb lehet:) Olvastam egy cikket, hogy az emberek, ha kitörölnék az életükből a negatív szavakat, gondolatokat, megváltozna az életük, van benne valmi:) Remélem szép lassan helyrebillen az egyensúly nálatok, nálad, minden téren:)
VálaszTörlésRemélem én is, és köszönöm Erzsi! És tényleg nem hiszem azt, hogy csak nálunk van így..
TörlésMinden szavát, minden betűjét átérzem annak, amit írsz! Nekem fiúval van ugyanez a szitu. A testi tünetek is. Minden. Az enyémnél azért előfordul az is (na jó, sokszor előfordul), hogy kedves, aranyos, de utána mindig, de mindig jön valami vacakság. Olyan nehéz ezt a hullámvasutat kibírni! Sose szerettem a hullámvasutat!
VálaszTörlésOlvastam "kamaszkezelő könyveket" - nem sokat segítettek. Próbáltam így, úgy. De az segít legtöbbet, ha tudom úgy kezelni, hogy hiába, visszaút nincs, ez az ő élete, megy az útján, a maga módján, a maga döntéseivel és muszáj neki lázadnia, hogy el tudjon szakadni.
De hogy visszatalál, abban nagyon hiszek!!
És egyébként én már nem akarok jó anya, jó feleség, jó GM lenni, csak lenni.
Fiúknál nálam is más! Ott is vannak vacakságok, ahogy írtad. Megy minden, majd felcsattan, erő, hangos beszéd, de pillanatok alatt megy tovább minden...
TörlésAnnyi sok jó tanácsot kaptál ahogy olvasom. trollanyu gondolatai tetszenek ! Kitartás Anikó , ne idegeskedjél sokat még ott a kicsi lányod tartalékoljad az erődet!
VálaszTörlésJó igazatok van, de ott vannak még hárman, nem lehet másnak több szeretetet adni......
TörlésAnikó, nálunk nincsenek kamaszok, de gondok persze vannak. Azon gondolkodtam a napokban, hogy én mindenki lelkére figyelek, nehogy sérüljön, fájjon, bármi, mert mindenki annyira érzékeny mimózalelkű, kortól függetlenül. Mindezek melett az én érzékeny mimózalelkemre ki van tekintettel? Jól van ez így? Igazságos? Meddig várjon az ember arra, hogy majd eljön az ő ideje???
VálaszTörlésÉn is sokszor gondolok erre, azért is hözőngök néha (sokszor) itt!
TörlésÉn néha (sokszor) arra gondolok, hogy mi lenne, ha NEM figyelnénk oda mindig, mindenki érzékeny mimózalelkére??!! Ha sérül, hát sérüljön, ha fáj, hadd fájjon!!! Túlélik!
TörlésMagam annyira át tudom venni a gyerekeim fájdalmait, bajait, hogy már nekem is tényleg fáj. hát ez talán túlzás (mondom, elsősorban magamnak!)
A mi időnk most van! Most is, meg holnap is, meg utána is! És az egész rohadt igazságtalan! Azon filózok, hogy vajon az én szüleim mennyire kapják meg tőlem azt a szeretetet, amit szeretnének?! Mennyire kaptak tőlem szeretetet (vagy egyáltalán normális viselkedést), amikor én voltam kamasz?
Ááááá, nekem igazából az fáj, hogy szakad el a köldökzsinór és mindjárt kirepülnek és én mi a fenét fogok csinálni, mert a gyereknevelés a legjobb dolog (volt) a világon....
Mondjuk, nekünk itt van Csenge, tehát lesz mit csinálni, még az elkövetkezendő 20 évben is, de tényleg, azt írtad amit érzek! Hogy nem nekünk kell élni az ő életét, ha rosszul csinálja, csinálja...persze épeszű határokon belül...na ezt nehéz meghúzni...meddig kell engedni ezt?????
TörlésSzép kilátások...... :(
VálaszTörlésJó, hát ki hogy éli meg...
Törlés