Lenne...

Van, mikor egy bejegyzés akkor születik meg a fejemben, mikor ideülök. De van mikor napok, vagy órák óta tervezem mit fogok írni. Most is így volt. Két téma mozgott a fejemben. Az egyik téma erősebbnek mutatkozott, így most azt fogom leírni.
Hozzáteszem, olyan téma ez, mely az én életem meghatározója, nagyon mélyen érint, de nem vagyok már szomorú miatta. Hiszen változtatni nem tudok rajta, így nincs értelme rágódnom rajta.
Mióta anya vagyok, összeszorul a torkom, ha arra gondolok, Anyuci (mi így hívtuk anyukámat), mit élhetett át akkor 1996-ban, azon az őszön..:-( Mert mint testvér, nagyon fájt az elvesztése, de hol van ez ahhoz képest amit egy anya átélhet, gyermeke elvesztésénél.
Hárman voltunk testvérek, van egy nővérem, ő három évvel idősebb mint én. Mindig Ő taposta az utat előttem. Ő volt igazán kamasz, akaratos, visszabeszélő. De mellette kereste az utat az életben. Miket ő megcsinált, én már nem igen mertem megtenni. Én voltam a "jókislány", nem mertem dacos kamasz lenni. Jó volt. míg én voltam a legkisebb. Aztán jött a nagy hír, anyukám majd 40 évesen, újra babát várt, és megszületett a várva várt FIÚ. Aki vitte (volna) tovább a nagy családi nevet. 11 év volt közöttünk. Sok, kevés? Sokszor teher volt a kamaszodó vállamon, cipelni,, oviba, suliba. Reggeli kelés..stb. Olyan igazán csibész fiú volt Gusztika. Csibész, de mindenki szerette.:-) Sosem felejtem el, mikor jött hozzám Zsolti udvarolni és legszívesebben elzavartam volna öcsémet, de nem, jött a nyomogatós játékával, nézd, Zsolti, nézd!:-D Gyerekből, hirtelen lett felnőtt. Azon a bizonyos reggelen is, elaludt, zavartam volna iskolába. Még csak 3.-os volt. Nem akarodzott menni neki, én csúnyán noszogattam, de csak nem akart menni, feküdt vissza. Gondoltam influenza. Aludt aznap, másnap, majd elvitte anyuci orvoshoz. És innen...hosszú, hosszú hónapok. Ami teljesen megváltoztatta az életünket. Anyuci teljesen felőrlődött, én is nagyon sokat sírtam, mi lett volna velem akkor is, ha Zsolti nincs! De volt! El tudtam Gusztikától búcsúzni, majd sajnáltam magam, aki itt maradt az életben. Anyukám? Pár év múlva utána ment, a kicsi fia után, aki még csak 11éves volt. Teljesen megértem őt! 67 éves lett volna a napokban, még nem sok ugye? Pedig 12 éve hogy elment. Még tudta, hogy várom Dávidot, annyira örült neki. Hiányzik. És Gusztika? 27 éves lenne. Már lehet, hogy családja lenne, és elképzeltem milyen is lenne. Lenne, lenne....16 éve nincs közöttünk. Nagyon sok év....Ő is nagyon hiányzik.
Nővéremmel, tartjuk a kapcsolatot, nem egyszerű dolog, most ebbe nem megyek bele miért, de csak mi vagyunk magunknak.Bár teljesen másképp élünk, de valahol egyek vagyunk, érezzük ezt, és kitartunk egymás mellett. Apánk él, maradjunk ennyiben, nem tartom a kapcsolatot vele, sajnos az alkohol nagy úr, az volt egész életében. Így tisztelem anyukámat, hogy így kitartott mellette. De erről is hosszan lehetne beszélni, most nem teszem.

Amiért ezt leírtam? Hogy ne felejtsük el azokat, akik nincsenek már közöttünk.