Ma délután másodszor néztem meg a Julie&Julia-t.(köszi Dóri és Gábor! Ez volt az egyik vágyott filmem, pedig én nem vagyok egy nagy filmnéző. A babás film is nagyon tanulságos volt!:-))))
Először nem tetszett benne Meryl Streep. Túl erőltetettnek tűnt, olyan merevnek, mesterkéltnek, ahogy darabosan mozog és olyan erőltetetten tették nagydarabbá, nem jött be. De már akkor is mikor először néztem fetrengtem a röhögéstől, a homáros jelenetnél!:-) Ahogy belegondoltam, hogy én is befogott füllel, vártam volna a csodára, a pattogott fedőt valaki, pl, Zsolti fogja már le, míg jobb életre nem szenderülnek a homárok. :-))))
Ezt a jelenetet együtt néztük a hétvégén Zsoltival. Jókat kacarásztunk rajta, majd eszünkbe jutott egy karácsony előtti bevásárlásunk.Mikor is az egyik multiba, pontyot vettünk halászléhez, talán nem is egyet. Hiába ütötték le őket, állandóan frászt kapva mégis mindig ki akart ugrani a bevásárló kocsiból, majd egy laza kanyart vett Zsolti a ruharészlegre, és egy folyosón elkezdte vadul verni, jobb híján, a kocsi oldalához a halakat, hogy ne szenvedjenek tovább. Ha látta egy kamera, pedig bizti látta, akkor nagyon muris lehetett a tudat is, hányan tették abban az időben ugyanezt? :-) Persze a pénztárosok is frászt kapnak a mozgó szatyortól, és a kocsiban is ficánkol a hal, nem akar ő halászlébe kerülni;-)
Ma megnéztem újra a filmet, klasszisokkal jobban tetszett. Elgondolni milyen lehet így főzni? És blogot írni mellé. Majd belegondolni, milyen lehetett 1949-es években szakácskönyvet írni, pl, 8 évig. Érdekes az biztos!!!
Jó kis film! Aki nem nézte, biztos kevesebben vannak ők, mert én mindig mindent az utolsó között vagyok aki látja, feltétlenül nézze meg ha teheti!:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése