2013. augusztus 8., csütörtök

mIre jó a nagy meleg????

Kimosni, olyan dolgokat, ami máskor, meg nem száradna. Például!
Na meg aszalódni...eszembe jutott ugyanis, hogy mikor, ha nem most kéne aszalni paradicsomot!:-) Meg is tettem. Vagyis felkarikáztam, tepsibe fektettem, és besóztam (a legyek ne szálljanak rá) és ki a napra. Majd ha megaszalódott, feltördelem, és bele az üvegbe, amibe teszek zöld fűszert, (zsályát, bazsalikomot, rozmaringot), majd felöntöm olajjal, és mehet a hűvösre pihenni. Milyen finom is lesz télen, a milánóiba, vagy a ragukba. :-)

Júlia blogját olvasva, elgondolkodtam. Jó, jó....van aki állítja, Ő bizony, nem tesz tartósítószert a befőttjébe, vagy a savanyúságba, szörpjébe. El is hiszem, de az nem úgy teszi el a lekvárt mint én, kevés cukorral,(ő sokkal,gondolom). Vagy egy nagyon tuti pincéje van, ahol hűvös van kellően. Anyósom a két celofán közé teszi a szalicilt, én egy kés hegynyit a tetejére, amit nyitáskor lekanalazok. Vagyis lekanalaztam eddig. Ugyanis elfogyott a szalicilom. Nézem a boltok polcát, de csak Na-benzoátot látok, vagy ilyen keverék tartósítót, néztem mi minden van benne, na minden az VAN!:-(
Háziasszonyok, olyan nagy bűnt követtünk el eddig, hogy ilyen halálos mérget ettünk, etettünk szeretteinkkel? Mint a szalonna és a zsír...évekig, szinte lopva kellett keresnem, meg a hurkát is...de az biztos, kedves Eu határozat alapján, ehetem a magyar (csomagolású) virágbabot, ami Kínában termett, az nem baj, meg a fokhagyma sem, meg pirospaprika is lehet kínai. A szalicil is Kínából jött...(mi nem???) Na jó nem tudok mit csinálni...vagy puffogok egy ideig, és más alternatíva után nézek, vagy....NA, AZT NEM....nem teszek el semmit! Vehetem a készet..NA, AZT SEM!

Mindenki nagyon vigyázzon magára ebben a melegben!

17 megjegyzés:

  1. Szia Anikó!

    Már rég írtam tudom,pedig galád módon olvaslak :),de... A szalicillel kapcsolatban csak annyit, hogy gyógyszertárban érdemes megpróbálni a beszerzést. Nekem az unokatesóm dolgozik patikában, ő szerzett nekem, de azt mondta, hogy kis mennyiségben (100 g) azért kiadnak ismeretség nélkül is. Én is így rakom el a lekvárokat mint te, most a barackhoz kellett, de most először kipróbáltam 2 üvegnél a fejreállítós módszert is :))). Kevés cukor van benne, 11 kg-ra elég volt 3 kg, mert édes volt a barack is. Pár hónap múlva, ha felbontom a tesztelt üvegeket, majd beszámolok róluk... Addig is puszi...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért remélem előbb hallok majd Rólad!:-)
      Édes volt idén a barack nagyon, ehhez kevés cukor is elég volt!

      Törlés
  2. Szia!

    Mezőgazdasági boltban is érdemes a szalicilt megnézni.

    Kati

    VálaszTörlés
  3. Én cukorból teszek bele többet. Nálunk a lekvár lényege a finom hazai íz, az, hogy én csináltam a szeretteimnek, tudom miből. Ennyi. Egészséges lekvárt nem gyártunk. Égyse kanálszámra esszük, csak palacsintára, sütikbe kerül.

    VálaszTörlés
  4. Igen,patikában lehet venni.Ezer éve ismert és használt tartósítószereket vonnak ki,mert most már egészségre ártalmas...amúgy meg tényleg minden sz.rt megetetnének velünk.

    Szerintem meg a mikróhullámú sütőt kellene inkább betiltani,mert az tényleg nagyon káros.De ahogy nézem a világ állását előbb fogják a kemencék használatát tiltani...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anyósom is mondta patikában nézzem meg.

      Csak nem....remélem legalábbis, én hinni akarok abba, hogy fordul a világ...

      Törlés
  5. Anikó, máris hallasz rólam :))). Egyébként igen, sokkal előbb is írok mint a lekvárok kibontása, csak még az jutott eszembe, hogy ha gondolod szívesen megosztozhatunk az én szalicilemen is, szerintem ez a mennyiség nekem több évig elég amit kaptam :)))...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy!(()) Anyósom vett a végén, és neki is nagyon sok amit vett, így felezünk, de szerintem a mennyiség nálam is kitart több évig...:-)))))

      Törlés
  6. Én nem szoktam semmit tenni. Forrón töltök forró üvegekbe, fejre állítom és mehet száraz dunsztba. Vagy nedves dunsztolok. Még semmi nem romlott meg, de ez még csak 3 év tapasztalata. Fokozatosan hagytam el a t.szert. Múlt héten bontotta ki Feri az utolsó tavalyi lecsót. Kérdezte is: Mi az, hogy lecsó t. nélkül? Hámozott, natúr paradicsomot, lekvárokat is így tettem, a paradicsomot cukor nélkül is. Készíts tesztpéldányokat, ha te sem mered elsőre az egészet bevállalni. Ági, a szeretetre hangoltan blogján sokat ír ezekről. Nézz be hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És celofánt nem teszel rá??? Mert nekem van egy két rozsdás tető. De kipróbálom, köszi. Persze az a mennyiség ami ezeken van nem sok....de mégis.:-)

      Törlés
    2. A rozsdásakat ki szoktam dobni, nekem a celofánosok eddig nem sikerültek (????), úgyhogy mindent ráfogtam a celofánra és kinevezem utálatom tárgyává. Ha úgyis a tetejére rakod a szalicilt, és a kísérletező kedv is elkap, akkor válassz ki egy legkisebbet tesztnek, amibe nem teszel. Én így kezdtem.:)

      Törlés
  7. Én is patikában veszem a szalicilt, simán lehet venni. :) Az aszalt paradicsomot csak simán kiteszed a napra? Nem kell letakarni pl. függönyanyaggal, vagy valamivel? És hány nap alatt szárad meg? Köszi a választ előre is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kitettem a napra, majd este Zsoltival átraktuk a szártó keretbe amit ő csinált. Keret és szúnyogháló. Nagyon jó, gombának is...

      ebben a melegben másfél, két nap alatt megszárad.:-)

      Törlés
  8. Bár én nem teszek szinte semmibe szalicilt, és nem használok sok cukrot sem, meg még csak jó pincém sincs (sajnos), mégis van itthon egy nagy zacskóval, amit István véletlenül (szaliciles alkohol helyett) hozott tavaly a patikából. Szívesen megfelezem veled, ha jöttök...:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, megoldódott...hááááááááááát, hogy megyünk e? Most nagyon bizonytalan...:-/ De igyekszünk...

      Törlés