Hónapok óta tart az állapot. Igen, voltak nyavalygós posztjaim, majd volt a felszínes jókedv, olyan szőnyeg alá söprős. És vártam azt a fergeteges boldogságot..nem jött!
És már tudom, az nem is fog jönni. Más fog..mert jönni kell, mert teszek azért, hogy jöjjön.
Igen, mint anya írom ezt, mint három kamasz anyja, és egy dackorszakos. Én voltam a naiv, valahogy olyan jó volt minden, mikor kisebbek voltak a gyerekek. Valahogy elkerültek bennünket a nagyon rossz dolgok, egy burokban éltünk. De ugye az csak egy ideig van így, majd kitekint a gyereke a külvilágra. Ez így van rendjén, ez így természetes. Leválási folyamat. Nehéz ez gyereknek is, szülőnek is. Kompromisszumot kötni, bízni, akkor is ha nincs velem, velünk. Nem tudsz minden lépéséről, izgulsz a barátok miatt, jó hatással lesznek e a gyermekedre? Nem csinál e valami bajt? Olyanokat mondok, amit már akkor megbánok mikor elhagyja a szám, de düh, mert te máshogy látod, másképp kellene csinálnia, felülkerekedik. Piszok nehéz...de be kell látnom, el kell engednem őket, este is...mert olyan korszakba lépnek lassan mind a hárman, hogy mennek...és ezt nekem még nagyon nehéz megemésztenem. De azt is tudom menniük kell, hogy élményük legyen, hogy tapasztaljanak...jót, rosszat. Persze, tudom, itt van nekünk Csenge, igen jó balansz az biztos, de azért csak ott vannak a nagyobbacskák, nem lehet, hogy rájuk nem gondolok.
Ez egy nagyon nagy mérföldkő egy család életében, hogy már nem mi vagyunk a fontosak. Már unalmas a mi életünk, máshol jobb, mással jobb....nekem ez nagyon fájdalmas, persze tudom, hogy ez így van rendjén, de akkor is...én is most élem meg ezeket!
Itt az ideje, valamivel lekötni magam, mivel azzal, amivel nagyon szeretném, nem lehet, kigondolok valami elérhetőbbet!:-)
És már tudom, az nem is fog jönni. Más fog..mert jönni kell, mert teszek azért, hogy jöjjön.
Igen, mint anya írom ezt, mint három kamasz anyja, és egy dackorszakos. Én voltam a naiv, valahogy olyan jó volt minden, mikor kisebbek voltak a gyerekek. Valahogy elkerültek bennünket a nagyon rossz dolgok, egy burokban éltünk. De ugye az csak egy ideig van így, majd kitekint a gyereke a külvilágra. Ez így van rendjén, ez így természetes. Leválási folyamat. Nehéz ez gyereknek is, szülőnek is. Kompromisszumot kötni, bízni, akkor is ha nincs velem, velünk. Nem tudsz minden lépéséről, izgulsz a barátok miatt, jó hatással lesznek e a gyermekedre? Nem csinál e valami bajt? Olyanokat mondok, amit már akkor megbánok mikor elhagyja a szám, de düh, mert te máshogy látod, másképp kellene csinálnia, felülkerekedik. Piszok nehéz...de be kell látnom, el kell engednem őket, este is...mert olyan korszakba lépnek lassan mind a hárman, hogy mennek...és ezt nekem még nagyon nehéz megemésztenem. De azt is tudom menniük kell, hogy élményük legyen, hogy tapasztaljanak...jót, rosszat. Persze, tudom, itt van nekünk Csenge, igen jó balansz az biztos, de azért csak ott vannak a nagyobbacskák, nem lehet, hogy rájuk nem gondolok.
Ez egy nagyon nagy mérföldkő egy család életében, hogy már nem mi vagyunk a fontosak. Már unalmas a mi életünk, máshol jobb, mással jobb....nekem ez nagyon fájdalmas, persze tudom, hogy ez így van rendjén, de akkor is...én is most élem meg ezeket!
Itt az ideje, valamivel lekötni magam, mivel azzal, amivel nagyon szeretném, nem lehet, kigondolok valami elérhetőbbet!:-)
Hú, de nagyon félek én ettől...! :(
VálaszTörlésMég van egy pár éved...;-)
TörlésHááát.....átéltem,azt hittem túl vagyok rajta ,és erre tessék,ma is: fáj,hogy nem ölelhetem őket,mert már felnőttek .Szívesen jönnek haza,de valami nagy hézag van a világunk között. Az anyák ezt nehezebben élik meg.Megértelek.....
VálaszTörlésMamka, nem lesz könnyebb? Vagy más lesz, és ez soha nem jön vissza..mint a babakor...á, csak olyan nehéz megélni MOST!
Törléslegtöbbször élvezem,hogy felnőttek és szeretem olyanoknak őket,amilyenek lettek.:) Jó az is,hogy bár gyakran izgulok még mindig értük,de tudatosan lehűtöm magam: tudnak ők már magukra vigyázni és mindentől úgysem tudom őket megvédeni,, nem vagyok én Isten.Imádkozom értük és Őrá bízom őket,aki a legjobban tud rájuk vigyázni,bár akaratuk ellenére nem fog megakadályozni dolgokat....
TörlésKövettem el hibákat, nem voltam eléggé szigorú, mindig megsajnáltam őket, és gyengébb is voltam,mint valamelyik gyerekem makacssága. Néhány esetet nagyon bánok,főleg a lányunkkal kapcsolatban, de talán hiába lettem volna szigorú,akkor se bírtam volna vele...Nem tudom.
Nagyon jó könyvek vannak ebben a témában,nekem rengeteget segítettek:
James Dobson: Segítség! Kamasz lett a gyerekem .
Van most már az író pszichiátertől fiú és lány neveléses könyv.Mindet tudom ajánlani és még dr Ross Campell: Dühöngő ifjak és a Nehéz évek című könyvét.Szóval van j irodalom bőven,nekem egész kis könyvtáram van belőlük.rengeteget segítettek!
Akkor ez soha nem fog változni, csak annyira szeretném, ha nem lenne felnőtt korban sem rossz viszonyunk!
TörlésMire gondolsz,hogy nem fog változni???? A szülők és gyerekek közötti távolságra? Én sokszor kényszerítem magam,hogy visszagondoljak arra,amikor én voltam fiatal: vágytam én a szüleimhez nagyon? Ők voltak az elsők az életemben? Nagyon figyeltem rájuk?
TörlésDehogy! Amikor eljött az ideje,szárnyalni vágytam és azt,hogy lehetőleg hagyjanak békén.:)
Aztán,ahogy benő az ember feje lágya, felnőttkorában visszatalál a szüleihez,de másképpen,hiszen ott lesznek a házastársaik, a gyerekeik,akiket nálunk jobban,illetve másképpen fognak szeretni. Mi már soha nem leszünk elsők az életünkben úgy,mint pici korukban.
Ha belegondolunk,akkor ez nagyon is jól van így,de a szülőnek fáj a leszakadás, pedig el kell őket engedni,mert különben tönkretesszük őket.
Van még egy könyv, itt ,a blogolás közben ajánlotta nekem Kastanie, Verena Kast: Engedd el őket és találj magadra!
Nem adom kölcsön senkinek,mert még mindig elő kell vennem néha.:))))
Lehet kapni az Alexandrában,láttam.
Puszillak és jó lesz a kapcsolatotok,ha elengeded őket szépen sorjában.
Igen, az nem fog változni, hogy nem lesznek közel hozzám már soha..én tudom, hogy ez így van rendjén...de mégis no.Le kell válniuk, jó ez így..csak nehéz az elején belejönni.
TörlésÓ! Úgy tűnik,hogy prédikálok,pedig ezeket magamnak is írom,hiszen még mindig fáj,hogy a 30 évesem nagyon zárkózott és úgy érzem,hogy nem szeret,az apjához közelebb van,és még mindig újra és újra fáj,hogy "messze" van tőlem.Már megértem anyukámat....De későn.
TörlésHa jó alapokat raktatok le - és ebben biztos vagyok -, akkor idővel visszatalálnak majd hozzátok.
VálaszTörlésTudom, csak benne élni..piszok nehéz most!:-(
TörlésAmi nekem per pillanat ijesztő,az a legkisebb zsarnokká válása, nem tudom nálatok Csenge milyen, de nálunk kezd gáz lenni...
VálaszTörlésMég kezelhető...akkor van gáz, ha ki vagyok borulva, na akkor a radarok olyan hisztit produkálnak..amúgy többet ugráltat, mint a nagyok...anno..az a baj, hogy valaki mindig ugrik csak csönd legyen..:-(
Törlés