2014. május 22., csütörtök

Ezek jók!

Azon gondolkodtam tegnap, mikor a szülőin ültem, és a kirándulásról beszélgettünk, milyen jó a gyerekeknek. Minden évben mennek két, három napra, osztály kirándulásra. Az azért olyan jó, együtt, barátokkal, tele programmal. Izgalommal, nálunk főleg, mert nem vagyunk egy minden héten utazósak. Tehát, az külön izgalom.:-)
Pont tegnap volt Mesi színházban is, ennek külön örültem. Mert ide végképp nem járunk, és ezt is át kell élni a fiatalságnak.:-) Úgyhogy azért ezek a programok, mindig jók szoktak lenni.
Sosem felejtem el, hét évvel ezelőtt, Dávid ment Balaton mellé 5 napra osztály kirándulásra. Déli pályaudvarról indultak, első osztályosak voltak, picik..csomagoltam neki minden félét, ruhát is, alsóneműt minden napra külön, külön...szerintetek? Ugyan abban a ruhába jött haza, és minden alsónemű ugyanúgy volt becsomagolva. Koszosan, éhesen láttam vissza, de jó volt..:-DDDD

Ma már másképp mennek...de mennek, még!

Biggyesztés: paradicsomos káposzta, friss káposztából.

13 megjegyzés:

  1. Szinházba mi járunk ismét 3 éve : megvettem a bérletet, kiválasztom az előadást, helyet foglalok - és akkor meghivom Őt :-) de olyan jó kicsit kiszakadni kettesben, látni valami újat, szépen felőltözni... A táboros eseten jót mosolyogtam : Bogi is igy jött haza anno az első táborozásról : abban a ruhában amiben elment...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kevés előadást néznénk meg. És hát....na mindegy, ebbe most nem megyek bele. Látni valami újat, szépen felöltözni...nagyon jó lehet!:-)

      Törlés
  2. Abszolút levettem ám a bejegyzés lényegét: elsőben 5 napra mentek kirándulni????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, bizony. Hány aggódó szülő szempár volt akkor, de irtó jól érezték magukat, ehhez kellett két belevaló tanár!:-)

      Törlés
  3. Igen Dominika én is ezen akadtam ki leginkább:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt aki kiakadt akkor is, de mindenkit elengedtek, talán egy kislányt nem...

      Törlés
  4. Abszolút csatlakozom Dominikához :), ez az 5 nap sokkolt, nálunk még két naposra se mentek, pedig most negyedikes Máté :)... Nincsenek is ilyen vicces élményeink, mint nektek :)...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, azért ezek jók szoktak lenni. Már csak kétnaposra mehetnek..

      Törlés
  5. Nekem pont most vannak a lányok erdei-táborba, ami szintén 5 napos...
    Szerintem ez nagyban függ az iskolától, meg a tanítóktól, hogy mennyire bevállalósak. Az biztos, hogy ilyenkor a pedagógusok egy percre sem lazíthatnak, nagy felelősség van rajtuk. Nem vagyok biztos abban, hogy én ezt önként és dalolva, magamtól bevállalnám...
    :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen jó a lányoknak!:-) Én sem, de hála, most ofő csere után, bevállalós a tanárnő.:-)

      Törlés
  6. Az öt nap elsőben-en én is megütköztem! Én most engedem el Mucust először a nyáron "ottalvós" táborba (néptáncosba, nem az iskolából), igaz, most már ő is szeretne menni (bár lett volna még egy, de arra már nemet mondott, mikor tisztáztuk, hogy igen, az is "ottalvós".) Az iskola nálunk, hátöööö.... Nem nagyon van - ebben a táborozós témában legalábbis - nagy változás. Ugyanoda mennek, ahova minket is vittek - és azért azóta már eltelt 25 év... pl. vannak erdei iskolák errefelé is, és nem értem, miért nem használják ki a lehetőséget.
    Színházba a gyerekek mennek, viszik őket, és nagy ritkán mi is eljutunk - nekem hiányzik :( .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Borzoljam az idegeket? Még mobilja sem volt a gyereknek, és a tanárnak bár volt, de völgyben voltak, nem volt térerő.:-) Öt nap alatt egyszer tudtam hívni.:-) Jó akkor én is izgultam, főleg még vonattal is mentek...

      Törlés
  7. Szia!

    Jujj én is nagyon szeretek táborozni !!
    Nálunk is elsőtől nyolcadikig 5 napos volt. Gimiben vegig csak 3 napos! Én már oviban is voltam 3 naposon.
    De én nyári táborba is járok mind a mai napig.
    Ha azt kérdeznék tőlem, mi a kedvencem a nyárba tuti a táborokat mondanám.
    Hatalmas élményeim vannak !!
    Nagyon bánnám ha ezekről lemaradnék.
    :)

    Lili :)

    VálaszTörlés