2012. június 7., csütörtök

Ezt terveztem????:-(

Ha még egyszer eltervezek valamit előre, szóljatok ne tegyem!:-(

Ma délutánra pihenést terveztem, de már reggel is azt gondoltam nem kell kelnem a srácokhoz, majd picit lecsítitom Csengét és pihenünk reggel, máskor 8 után kel, de nem ma, ma 7 előtt, és nem tudtam visszafektetni, sebaj, napsütéses reggel, ez nem baj, majd délután pihenünk. Aha, extra nyűgi Csenge ma ismét, nemhogy nap közben nem lehet csinálni mellette semmit, de a délutáni alvásból is hamar kelt, épp hogy elment Zsolti dolgozni. Na ugye ez még nem gond, pihenhetünk együtt is, de nem, mert mint a víz folyik az orra, fészkelődik csak az ölemben, semmi sem jó. Nekem meg a torkom fáj. Meg is köszöntem Mesinek, hogy itthon hagyta nekünk a náthát!:-( De ez még semmi, nem hogy jól érezném magam, nem....veszettül hiányzik a családom, nem jó ez a csend, Csenge sem találja a helyét, este mentünk aludni, nézett körbe-körbe most kinek integessen? :-( Kettő hívott este, de ez sem vigasztalt, csak az, hogy ők jól érzik magukat. Holnap jönnek én meg végre a régi sárkány lehetek. De ez előtt még egy extra nyűgös éjjelünk lesz ahogy hallom!:-(
Amúgy imádok nagycsaládos anyuka lenni, mondtam már????:-))))))

5 megjegyzés:

  1. Anikó, ismerős helyzet. :-)
    Az ember vágyik egy kis nyugalomra, csendre, aztán ha megadatik már nem is tetszik. Inkább a rumli, gyerekkel.
    Azért csak tervezz ezután is! Legalább lesz mit áthúzni.:-)
    Gondolom holnap már a várakozás és készülődés ideje lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na kigen..mad visszajövök sokszor erre a bejgeyzésre, mikor vágyok egy kis nyugira!:-D
      Ma este felé jönnek, sütök nekik sok-sok palacsintát!:-)

      Törlés
  2. Drága Anikó! A helyzet ismerős. Csak fordítva. Én mára annyi mindent terveztem, hogyan és mit fogok csinálni. Még Nagyfiú is aludt 9ig, ami csak szökőévben egyszer adatik meg szabadnapon. Mert persze hétköznap aludna akár 10ig is. Erre beállt a derekam. Kétszer is feküdnöm kellett. No, így tervezzen az ember előre! De hogy hiányzik a nagycsalád, a zsivaj, azt megértem. Holnaptól minden rendbejön! Szép napot Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor, ahogy olvasom, nem jobb a derekad!:-( Sajnálom!
      Az tuti nem úgy van soha ahogy eltervezzük!:-)
      Neked is szép napot! (megkérdezhetem a keresztneved?:-)

      Törlés
    2. A derekam ma igazán megmutatta magát. Sőt! Az összes ízületem vele sztrájkolt. De most iszom 1 kupicaval és az majd segít pihenni. A nevem pedig Györgyi. Jó éjt Nektek!

      Törlés