2012. június 28., csütörtök

Mai semmi...:-)

Lassan eljön Dius ideje!:-)))) Lesz itt negyven fok is...hát, jó-jó....de szerintem hétfőn már nem fogom annyira élvezni.:-)))

Ma nem igazán csináltunk semmit, de mégsem pihentünk egy percet sem. Reggel pecáztak a fiúk, délelőtt főztünk. Lecsót csináltunk, és még  balint(hal) sütött Zsolti krumpliágyon. Én még csináltam hagymás krumplisalátát, azt jó enni hidegen is. Zöldségleves is volt, mert Csenge napok óta csak nyammog, na, ezt ette kétpofára, vacsira is:-))) És a nasi egyszerű palacsinta torta volt, aminek hűlt helye, szó szerint, mert langyosan felfalták.:-) Én csak egy kis szeletet ettem, vanilia puding, eper puding...sorban. Majd csokival leöntve a teteje.:-) Nagyon nyerő volt. Jó lett volna kis eperrel körberakni.Holnapra kevés maradt.:-D
Délután néztünk valamilyen idióta filmet, de azért én jókat nevettem rajta. Strandra nem mentünk, itt olyan bizonytalan idő volt, közben mostam egy adag Csenge ruhát, megnéztük a sátrat minden meg van e benne? Holnap kimosom mert olyan büdi!:-( Majd elmentünk sétálni, kicsit a patakra, vacsi majd fürdés, és Csenge egy szemhunyást nem aludt nappal. Éjjel kétszer kel, meg párszor csak úgy felsír....lesz még átaludt éjszaka valamikor???
Most hogy ezeket leírtam, még jó, hogy nem csináltunk semmit!:-D


Azért azt leírom mi volt a mai nap tanulságai, fiaimnak, legalábbis nagyon remélem! Napokban egy család fészekalja gyerekei szállták meg a patakpartot, jólneveltek...csak! Ha kinyitod a kapudat, megszállanak, majd elvisznek amit tudnak. Próbáltam, a fiúkat elterelni onnan, elmondani, miért ilyenek azok a gyerekek. Válasz; -tudjuk! Mai jelenet az volt;- képzeld anya, ...(meséli Bence miközben Csengével fürdött), egyik kisfiú aki ott lakik a patakon,( jóban van a fiaimmal, kicsit szellemileg sérült, de Bence a nagy szívével évek óta pátyolgatja) kenyeret evett. Majd oda mentek ezek a fészekalj gyerekek, egymást lökdösték, és mint a galambok veszekedtek a kenyérért. Szó szerint így mondta Bence. Én mondom neki, azért ne mosolyogd ki őket, valószínű nekik nem volt ilyen ebédjük, mint nekünk lehetett....láttam Bencén elgondolkodott a dolgokon. Én is!!!! Igen hálás vagyok a sorsnak, hogy van mit főzni, van mit enni....van miből! Ezt se felejük soha!!!!

11 megjegyzés:

  1. Még jó, hogy semmit sem csináltatok, tényleg:) Nálam is sok ilyen nap van. Az azért jó, ha a gyerekek is szembesülnek néha azzal, hogy ami nekik természetes, esetleg másnak nem az, és értékelni tudják majd jobban még a napi kenyeret is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remlélem valami ragad rájuk!:-) (a koszon kívül:-)))

      Törlés
  2. Én már két hete a migrénnel szenvedek. Ha jön a Dius-meleg, akkor nekem annyi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, sajnálom!:-( Sajnos ilyen nagy meleget jósolnak....

      Törlés
  3. Ilyenek ezek a lazsálós napok Anikó! Tegnap én sem csináltam sok mindent. De úgy eltelt és közben alaposan el is fáradtam. Viszont délelőtt szabadságra mentem.
    Tényleg, az anyukák,akik otthon vannak, mikor mennek szabadságra? Mikor lógatják a lábukat?
    Mert Apa, ha szabin van, sokáig alszik, aztán csak úgy tesz- vesz. Majd delel, él a kedvteléseinek.
    Hát én tegnap délelőtt, a sok mosatlan közepén megnéztem egy filmet a hűvös szobában. Hogy mikor volt ilyen utoljára? Ne is kérdezd! Ez persze azzal járt, hogy éjjel kellett tanulnom. De nem bántam! Olyan aranyos kis film volt. Valami Toscanás.
    Nagyfiú most ismerkedik a fogyatékos emberekkel. Eddig természetesnek vette őket, de a hogy nyílik ki az értelme, a szeme, nagyon sokat kérdez. Igyekszem pozitív válaszokat adni és a félelmet enyhíteni, mert látom, hogy van benne ezek iránt az emberek iránt. Ami szerintem természetes.
    Amúgy meg ismét valami csodásat tettél, ahogy Bencét oktattad!!! Mondom én, hogy csodás vagy Te is a magad területén!!! :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Györgyi, én ezekben a pillanatokban, míg itt ülök vagyok szabadságon.:-) Meg mikor reggel elsőnek kelek fel, megyek és csendben teszek veszek, simogatom a paradicsomokat, a füszereket, a virágokat. És akkor mikor lehet, megtanultam akkor pihenni, mikor lehet....:-))
      Amúgy nagyon jólesik amit írsz,és valahogy érzem, nem túlzásból írod ezt, vagy kötelességből. És ez nekem nagyon jólesik!!!!
      A Toscánás filmet én is megnéztem volna, jól tetted, hogy csaltál egy délelöttöt magadra. Nagyfiú, meg aranyos lehet (Mennyi idős ő?), nálunk nagy csodálkozás van akkor ha meglátnak egy sérült embert.

      Törlés
    2. Hát a reggeli magány, nekem is sokszor üdítő, még ha tenni- venni is kell. Örülök, hogy jól esnek a szavaim. Tényleg, nem kötelesség, hanem őszinte érdeklődés és valljuk ,be csodálat is. Szóval továbbra is írogatok! :-))

      Törlés
  4. Jaj nekünk, ha jön a Dius-meleg! :-))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj bizony, pedig jön, már a küszöbön van!:-)))

      Törlés
  5. És már itt is van a Dius-meleg. :))) Jajj nektek... na egye fene, kezdhettek megint kéricsélni egy kis hidegért.. úgyis kell egy kis idő, amíg ideér.. addig meg én tobzódom. :)

    VálaszTörlés