Kamaszkor!

Azért a mindennapi harcok nagyon fárasztóak mostanában lelkileg. Kamaszkor! Nehezebb mint gondoltam valaha. És most, hogy a másik oldalon állok, nem én vagyok kamasz, még nehezebb. Akkor mikor én voltam kamasz, soha nem gondoltam bele. milyen lehet anyukámnak? És mint annyi minden mást sem, ezt sem kérdeztem meg tőle, és ugye már nem lehet.:-( Egyedül kell megbirkóznom vele.
Azért merem remélni jó úton vagyunk, legalábbis mindig ebben bízom. Csak ilyenkor nem az számít én mit szeretnék, hanem az, hogy ő, és a körülötte lévő világ mit szeretne, és az szöges ellentéte annak amit mi szeretnénk. Néha hihetetlen, de valahol olvastam, hogy az első X év arra van, hogy jól megszeressük a gyermekünket, hogy abból táplálkozzunk majd kamaszkorban, valahogy így volt. És milyen igaz! Mert akkor csöppet sem érzek elsöprő szeretetet mikor megvetően néz rád, mikor valamiben szöges ellentétben áll a gondolatotok. (konkrétan, már mindenhol máshol olvastam,hogy ő hova akar menni, mielőtt ugyan megkérdezte mehet e?) De azt a megvetést a szemében? És tudom én, hogy belül, nem ezt érzi, legbelül biztos nem....de amit mutat felém, abban a pillanatban??? Nagyon fáj. Azután eltelik pár óra....kiscica lesz újra, a következő meccsig. Ilyen a kamaszkor!