2012. június 14., csütörtök

12 évvel ezelőtt!:-)

12 évvel ezelőtt, szerdai napra esett június 14.-e, gyönyörű idő volt. Az egész nyár nagyon forró volt. Építkeztünk a sóder kupac mellől mentem be a kórházba.:-) mert már így is túlhordtam. Utálok előtte befeküdni, tele várakozással idegeskedéssel. Itthon hagytam a két és fél éves Mesit, és Zsoltit, akinek akkor sem volt könnyű dolga, építkezés, munka, még kicsi leányzó, és akkor mi is megérkeztünk.:-) Kínzó volt hétfőn befeküdni, hogy majd csak lesz valami, főleg olyan szobába, ahol már három óránként hozták a babákat etetni és meg a nagy hassal csak vártam, vártam....akkor még mobilunk sem volt. Úgy volt, hogy szerda reggel indítják.. kedd este, falhoz fordulva, csendesen, azon gondolkodtam, milyen jó lenne éjjel háromkor arra kelni valaki elindult. Pont úgy mint Mesinél. És igen, úgy történt, pont éjjel háromkor szokatlanul dolog történt, mindig pisilnem kellett, de hogy most bement, furcsa volt, felálltam, és elöntött a magzat víz, nagy pocsolya az ágy előtt, húztam magam után. Ijesztő volt, de mellette nagyon örültem neki. Gyorsan fel a szülő szobába, már nincs visszaút! Zsoltit alig bírtam elérni jöjjön be.De azért sikerült, Taxiba ült és robogott felénk. Csend volt, csak mi voltunk és a szülésznő...mint a nagykönyvben úgy ment minden. És már rutinosabban, mint elsőre, 5 óra 25 perckor megszületett, még két és fél óra sem telt el.. És micsoda öröm volt, nem tudtuk a nemét, direkt nem is kérdeztük, miután Mesit is fiúnak nézték, így meglepi volt. Sosem felejtem el azt az arcot, meg az örömet amit Zsolti arcán láttam, "kukis anya, kukis":-)))) Igen fiú lett!
Isten éltessen sokáig, Drága Kisfiam, Dávid!

16 megjegyzés:

  1. Boldog szülinapot Dávidnak! Milyen szépen írtad le! Ez az egyik ok, amiért szeretek hozzád jönni. :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, Györgyi!
      Az "okért" meg külön köszi.:-))))

      Törlés
  2. Nagyon Boldog Születésnapot Dávidnak! :)))

    VálaszTörlés
  3. Na, jól elbőgtem magam.:) Boldog szülinapot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, köszi...én is pityeregtem, mikor írtam!:-)

      Törlés
  4. Nagyon boldog születésnapot kívánunk Dávidnak! Neked pedig minden jót, hiszen ez mindig kicsit a Te napod is!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Bettus! Az biztos, ilyenkor mindig végigélem a napot! És milyen szerencsés vagyok, hogy ezt négyszer megélhettem!:-)

      Törlés
  5. Boldog szülinapot kívánok Dávidnak!Olyan jó volt olvasni!:-)
    Milyen tortája lesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma meglepi tortája toscán csokitorta, karamell krémmel lesz.
      Köszönjük Nelli a jó kívánságot!

      Törlés
  6. Ez nagyon szép volt... Isten éltesse Dávidot!!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon sok boldog szülinapot kívánok az én unokaöcsémnek Dávidnak !!! :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  8. -nagyon szépen köszönjük!:-))))

    VálaszTörlés
  9. Anikó, boldog szülinapot kívánok Dávidnak!
    Jó is visszaemlékezni!

    VálaszTörlés
  10. Boldog szülinapot Neki és Neked is!

    VálaszTörlés