2012. október 17., szerda

Dél van!:-)

Dél van, és már annyi mindent csináltunk Csengével. Reggel azon gondolkoztam, mikor oldjam meg a heti nagy bevásárlást. Mert ma az első gyerek akire számíthatok, háromnegyed kettőkor jön haza, ez Dávid. No és akkor borul a délután, mert lehet Csenge már ébren lesz, én akkor már nem szívesen megyek el vásárolni. Mesi előkészítőre megy, meg ő fog egy hosszú verset mondani az iskolai ünnepségen pénteken, próba van. Bence meg Budapestre megy, a Természettudományi Múzeumba.(hú de jó neki:-)))Este jön csak haza.
De ugye kong a hűtő, valamikor mennem kell. Nagy dolog nem volt betervezve délelőttre, így elmentem csavarogni Csengével. Már ahogy álltunk ki kocsival sikongatott, meg ahogy kanyarodik a kocsi, akkor is. Olyan édes!:-)Gondoltam, ha nem is tudom megvalósítani az egész hétre valót, csak jutok valamennyire. Közben olyan helyre mentünk, ahol be tudtam váltani a pontokat, mert év végén lejár ez a fajta kártya. Itt váltottam be, csomó háztartási kisgépre a pontokat eddig, most is a kenyér pirító lett az áldozat.:-) Úgyis tönkre ment hónapokkal ezelőtt, de nem találtunk megfelelőt. Na ez most jól jött! Olcsóbb ez a bolt, mint ahova eddig jártam, csak nagy és vadászni kell az árút, majd a szemedet ki gúvasztani fizetésnél, mert megint megpróbáltak becsapni, 350ft-tal többért húzták le a pelust, mint amennyi a polcon ki volt rakva, na de, már rutinosan, mosolyogva mentem az információ pulthoz, igen, igen...megint itt van a reklamálós, pelenkás!:-D Kivételesen, most nem volt pipa, a nőci, vagyis nem rám, hanem az előző kuncsaftra, és mivel veszettül mosolyogtam, vicceskedtem, duplán adott vissza, tehát 700ft-ot. Mert megérdemlem!!! Hogyis van ez, kérem szépen????:-O Mindegy, megköszöntem, és gyorsan elkezdtem tolni a nehéz kocsit, meg ne gondolja magát!:-)))
Majd hazajöttünk, ömlik a víz rólunk, de sár az van! :-( Gyorsan lencse főzelék, az  hamar megvan...és leraktam aludni Csengét. Most csönd van, keményen negyed órát, majd indul a délutáni műszak!:-)))))
Szép délutánt!

7 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. :-) Jó!!! Bár szerintem én elég ügyetlen lennék, helyetted...:-D

      Törlés
  2. Jól hangzik, szép nap, csak így tovább. Nekem sem lehet panaszom bár a kenyerem nem akar kelni. Csak kovásszal készítettem, állítólag nem is kellene már hozzá. kétkedem, no majd sülés után kiderül. :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!:-)))
      A kovászos kenyér nagyon lassan kel, én volt, hogy reggel dagasztottam és csak este sütöttem...Kiváncsian várom az eredményt!

      Törlés
    2. Hát azt hiszem az eredmény nem lett rossz, de nem is lett az igazi. Tudom, milyen hibákat követtem el és a következő kenyérnél ezeket korrigálom majd. Viszont tettem egy felfedezést és azt mindenképpen megosztom Veletek. Csak előbb még az egyetemen vár egy kis munka. Sajnos fizetés nélkül, mert már megkaptam a rávalót. De lehet hogy mégsem hiábavaló. Egy kis munka ott is kinézhet. Jó elfoglaltság lenne. :-))

      Törlés
  3. Azért délután kicsit pihizzél amíg Csenge alszik.Jó pörgös napod volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Délután, már nyugi volt. Ma élvezetem a napsütést, és a fejfájás nélküli napot!:-)

      Törlés