2012. október 31., szerda

Itt vagyok!:-)

Itt vagyok!;-) (gondolom, mennyire hiányoztam?)
 Jó ez az óra átállítás, csöndben bepakoltam már a mosógépet, leszedtem, behajtogattam a száraz ruhát, és most itt vagyok. Egyedül, még mindenki alszik.:-)
Hétfőn még akartam írni, de valami miatt, vagyis tudom az okát az egyik felének (nem fogom tudni megoldani, és valahogy már nem is akarom, belefáradtam.:-( De ez az én örök vessző paripám marad.), igen, ideges voltam. A másik ok, hogy végre 18 év után eljutottunk Apósom testvéréjékhez, Győr mellé, Ásványráróra. Mivel ott aludni nem tudtunk,(apósomék és sógornőmék is jöttek), így oda vissza kellett megtennünk az utat. Oda is három óra volt az út, vissza is. Szeretek vezetni, nagy a teher ilyenkor, mert nálunk csak én tudok vezetni. Zsolti bm(w)-vel jár. Busz, metró, villamos. Meg hazafelé bicikli.:-))) Ezzel nincs baj, jó ez így. Csak mikor hosszabb útra megyünk, nekem azért már elmúlt az a érzés, hogy suhansz az autóval, és nézed a tájat. Mert koncentrálni kell az útra. Sokat fejlődtem ám, képes vagyok a vezetés mellett, a táblákat is figyelni.:-))) És ha rossz úton megyünk, hamar kijavítom a malőrt.:-) Tehát megtöltöttük a Zafit, már én is teljes nyugalomban voltam, mert helyrerázódott az agyam(legalábbis az utazást illetően) Na persze, apósom aki az RTLklub híradóját tartja szentírásnak, eléggé felhúzott már, micsoda balesetek vannak mostanában...jó, jó..engem csak még az aggasztott, hogy nem kaptam időpontot a gumisnál hétfőre, így nyári gumival mentünk, és igen voltak hó foltok az út mellett, mert előző nap esett a hó, de tegnap nagyon szép, hűvös de napos időnk volt, jó volt az út, kis falukban, kisebb városokon át. Egy kis izgalom volt csak, már nyügösködött egy ideje Csenge, mikor Bence szól, hány a Csenge, felrázódott benne az addig megevett zabpelyhes keksz és a tea. Na azt ki is adta, gyorsan megálltunk, meg átöltöztettük, utána már teljesen jó volt. Rokonoknál is nagyon jó volt. Finomat ettünk, ittunk. Majd négy felé még napsütésben hazaindultunk. Győrben kis kanyar tévesztés, de sima út volt. Az út sima, de ha éltetek vaksötétet, na az volt! Közvilágítást nem kapcsolták be, csak a rengeteg autó szembe, ha nem is reflektorral jöttek, de vakított az is. Meg ha két méterre láttam a kocsi elé. Néha félelmetes volt, hogy azt sem tudtam merre kanyarodik az út. De így is hazajöttünk három óra alatt. És Csenge most nagyon jól érezte magát. És a többiek is. Jó kis élmény volt ez...(így utólag:-)
Néha azért kell kimozdulni, ezt most is éreztem.:-)
Ma még piacra szeretnék menni virágokat venni, és jön Mesi barátnője is. Ez is szép nap lesz, gondoskodom róla. Jó így együtt!:-)
 

18 megjegyzés:

  1. Kalandos nap! Na, most akkor elég közel voltál hozzánk (kb35km-re lakunk Győrtől). Én is gyakran vezetek sötétben, nagyon nem szeretem azt, amikor ezernyi lámpa vakít el. ügyes voltál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az volt, kalandos!
      Ó, meg sem kottyant volna az a 35 km.:-)))
      És köszi a dícséretet!:-) Akkor Te rutinosabb vagy sötétben vezetéssel, mint én!

      Törlés
    2. Hát, havi kb ezer km-t vezetek le, néha sötétben keveredek csak haza.

      Törlés
    3. Most már nem is nehéz hazakeveredni sötétben. Hamar sötét van!:-(

      Törlés
  2. Érdekes ez az egész: éppen ma reggel gondolkodtam azon, hol vagy.....
    És micsoda tehetség: egyedüli sofőrnek lenni! Gratulálok, bátor nő vagy!
    Ehhez képest én, aki úgy vezetek, mint öreg ember jár mankóval....brrrr, sosem leszek jó, hogy az esti vezetésről ne is beszéljünk:)
    Minden jót! További élményteli napokat, jó kedvet az íráshoz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, hogy gondoltál rám!:-)
      Bátor??? A muszáj, az bátorság???? :-)))
      Élményteli az biztos! Mindig van valami...most pl öt gyerekem van meg egy férjem, nagy kihívás...:-D Imádom!:-)))

      Törlés
  3. Üdv újra itt! :-)
    Tényleg nagyon ügyes vagy, hogy bevállaltad a vezetést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Dominika!:-)
      Mint írtam muszáj, nagy úr!!!:-) Amúgy szeretek vezetni, csak a teher sok néha..

      Törlés
  4. Már épp kezdtelek hiányolni :) Kalandos út lehetett főleg egyedüli sofőrként ekkora utat. :) Én biztos nem vezettem volna. Mondjuk én az a fajta vagyok, aki fél a vezetéstől, (nincs is jogsim) úgyhogy engem nem fenyeget ilyen veszély.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!(áruld el a keresztneved kérlek?:-)
      Kalandos volt az út, ennyi gyerekkel a hátam mögött!:-)))
      Nem mondom, hogy nagyon sokatat vezetek, de egyre jobban megy. (bár bevallom, én sem szeretek hosszú úton vezetni.)

      Törlés
    2. Szia Szandra!:-) Így én jobban szeretem.:-)

      Törlés
  5. Ügyes vagy:) Szeretek vezetni, már háromszor megtettem kocsival a Norvégia-Magyarország útvonalat,kb. 2000 km egy irányban, igaz azt mondtam soha többet:) Egyedül vezettem végig, mert csak én és a gyerekek voltunk a kocsiban, sőt egyszer teljesen egyedül mentem oda. De hát kellenek az ilyen kalandok:) Szép hetet Nektek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 2000km???? Jézusom.:-O Mennyi idő alatt tetted meg, Erzsi?
      eked is agyon szép hetet!:-)

      Törlés
  6. Nagyon ügyes voltál!!! Hát Erzsivel nem tudok versenyezni, mert nekünk "csak" 1000 km oda és még soha nem vezettem egyszerre és egyedül. De Bécset valahogy sikerül mindig megnyernem. Viszont nagyon megszerettem, főleg, ha bemegyünk a városba. :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Györgyi! :-) Ott még nem jártam, mármint Bécsben...

      Törlés
  7. Nekem hiányoztál ám!Mert azért, hogy nem írok, mindig olvaslak! :-)
    Irigyellek!Úgy, de úgy szeretnék ilyen vén fejjel megtanulni vezetni! :-)
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Nelli! Kisunoka hogy van?
      Tessék akkor megtanulni vezetni, vén fej? Ugyanmár!!!!:-)

      Törlés