2012. november 1., csütörtök

Emlékeztünk!

Jók ezek a négy napos hétvégék! De ne feledkezzünk meg a "miértről", mit ünneplünk akkor.
Most emlékezzünk azokra, akik nem lehetnek már velünk. Nekem a legfontosabb, Anyukám, nem lehet már velem.
Az idő is "sírt" ma. Esett nagyon, mikor ott jártunk....én jólesően hallgattam gyerekeim, férjem és saját hangomat, ahogy együtt imádkoztunk  a gyertya felett. Még ha csak egy pillanatra is, emlékeztünk!

10 megjegyzés:

  1. Én nem jutottam ki a kisfiamhoz a temetőbe. Mert a másikkal kellett itthon maradnom, míg a többiek kimentek. DE! Szépen rendbe tettem a sírt, gyújtottam mécsest, még ma is égett. Én majd holnap megyek ki, egyedül. Hogy kicsit emlékezzek. Az az igazság, hogy nem vagyok egy napi temetőjáró. Viszont az emléke és a nagymamáimé is, itt él bennem, naponta. Főleg azé a Nagyié, akinél felnőttem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó emlékezést, Drága Görgyi!
      Én sem vagyok napi temetőbe járó, nem ott kell megmutatni, hogy gondolunk rájuk!

      Törlés
  2. Itthon is égett egész nap gyertya. Olyan más így emlékezni, hogy Bori velem van. Mesélek neki, figyel rám, és mintha ismerne mindenkit, aki már nincs velünk.
    És olyan csodaszép anyukámtól este a temető... Mintha ezernyi csillag gyúlna ilyenkor. A nagymamámnak volt erről egy meséje, de nem írom le, mert csak sírnék közben...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd egyszer, valamikor azért elmeséled azt a mesét? Nagyon érdekelne...

      Törlés
  3. A temetőben én sem tudok igazán emlékezni, ott olyan "kötelezőnek" érzem (bocsánat, nem találtam rá jobb szót), de itthon nálunk is égtek egész nap a mécsesek. Évről évre több emberért... unokaöcsémért, barátainkért, nagyszülőkért, nagynénikért, nagybácsikért.
    Anyukád biztos boldogan nézi a szép családodat, és büszke rátok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így van ! Biztos figyel minket !

      Törlés
    2. Én is évekig érezetem kötelezőnek minden ünnepet, még a karácsonyt is. De mostanában, lehet öregszem, kellenek az ünnepek! Meg tudom most már élni őket.
      És köszi, remélem és tudom is, figyel minket és remélem büszke is!:-)

      Törlés
  4. Mi nem voltunk kinn a sírnál majd ha nem esik akkor megyünk ! De mi is emlékeztünk anyucira és persze Gusztikára meg hadd ne soroljam fel akik már nincsenek köztünk :( Hiányoznak nagyon ! Anyuci meg biztos fentről figyel minket és örül a sok unokának !

    VálaszTörlés