Mostanában...

.....van egy állandó gondolat a fejemben. Mivel már nem vagyok mai csirke, tapasztaltam már, hogy az életemben vannak szakaszok, változások, hol aprók, hol nagyok. Egyik óriási Csenge vágyása. Ezt majd egy hónap múlva leírom, akkor lesz két éves Csenge.
Mikor az ember megtalálja a párját, minimum halandónak érzi magát, de az biztos, hogy tele van tervekkel, kis és nagy tervekkel. Azt szövögeti, tervezgeti. És boldog ha sikerül, és szomorú ha nem. Én azt hittem soha nem lesznek nagyok a gyerekek, pedig mennyiszer kívántam. És itt van, nagyok!:-( Most meg sokszor azt kívánom, nem kezdhetném újra?)..mert fránya irigység gyötör, minden fiatal tervezgető párra. És akkor itt van az a gondolat, ami motoszkál bennem. Nem, nem egy újabb baba. Bár szerintem környezetem meg sem lepődne rajtunk, (mostanában direkt sütögetem ezeket a poénokat:-) így is eléggé furcsállják az életünket. De persze ez érdekel a legkevésbé.
Testileg, sem lelkileg nem kívánom már a terhességet. Meg, hogy így nőnek mint a bolondgomba;-) még sokáig élvezni sem tudom a baba kort. :-)))
Tehát el kell jutnom olyan szintre magamban, hogy ne hátra felé nézzek, hanem előre. Hogy majd negyven évesen is lesz csoda, meg terv, meg ÉLET. Sőt utána is, és ez jó. Nem lesz kisbaba, de itt vannak négyen, ők mindig az én gyerekeim lesznek, és őket kell terelgetnem tovább. És nagyon hamar eljött az az idő, mikor már csókolómmal köszönnek nekem, és ráncos is vagyok, erősödtek a vonásaim, tudom már, hogy én sem vagyok halhatatlan, és büszke vagyok magamra, hogy elértem azt amit szerettem volna. De még nincs vége, koránt sincs vége. Most ugranom kell egy következő lépcsőre, milyen szerencsés vagyok, hogy ezt megtehetem. Csak hát minden ugrás nehéz! Fél az ismeretlentől az ember. Persze, van már sok mindenben tapasztalatom, és azt viszem is magammal. Meg tudom, hogy jó lesz, meg persze néha rossz....Örülök, hogy megélhetem.:-)))