Kicsit...

...szokásomtól merőben ellentétesen, másról fogok írni ma mint a hétköznapunk.
Kicsit olyan álomszerű, kicsit elgondolkodtató, de számomra nagyon mély dolgokról szeretnék most írni.
Találtam egy blogot, még csak belenézegettem, nagy falat nekem, nem csak belelapozgatós lesz. Sajnos már nem írnak a mindennapokról, de megértem, mert már nem álmodoznak az életről, hanem élik azt! Egy másik írás után jutottam ide. A  másik írás is nagyon megfogott! Ha van egy kis időtök olvassátok el.
És akkor elkezdtem gondolkozni....szeretem a mostani életemet. Érzem, szerencsés vagyok, mert van egy szerető férjem, négy gyönyörű gyermekem. Egészségesek vagyunk, és van fedél a fejünk felett, meg ennivalónk is van. De nem vagyok maradéktalanul boldog. Persze, persze...nem lehet a múltban élni, nézni kell a jövő felé, hisz arra visz az út. De én nem tudok csak a jövőnek élni. Én bennem nagyon is bennem van a múlt. Igen maradi vagyok, meg régimódi, és skanzen a konyhám. De a csuda vigye el, mégsem tudok teljesen a mostnak örülni, hiszen csomó mindenünk megvan, és csomó mindent nem csinálunk, meg csomó mindent csinálunk. Az írás ami bennem elindított valamit, tükröt mutatott nekem. Mikor az anyóka a lavórban mosakodott. Ti mikor néztetek egy lavór vízbe? És én??? Nagyon régen....nekem nem kell elengednem a lányomat kenyérért a katonák közé, nem is tudom, mit érezhet az, aki anyaként hallja a fegyver ropogást, majd nincs többé a szeretett gyermeke, aki csak egy kenyérét ment, hogy éhen ne haljanak. Kérlek ne úgy olvassátok, milyen nagy szavak ezek, hiszen nincs most háború,(itt), és van mit ennünk, sőt túl sok is van. Ha ezt látták volna akkor??? Szégyellem magam. Persze, persze tudom, ne a múltba éljek, nem lehet visszahozni...DE ha az nincs, én sem lennék. Szomorú vagyok, hogy nem a hűs kút vízben mosom meg az arcom reggelente, hogy nem érdes a tenyerem a MUNKÁTÓL, hogy én nem tudom megtermelni a családi asztalra az ételt. Hanem bekapcsolom a gáz fűtést, eltekerem a sütő gombját, kinyitom a meleg vízcsapot, elmegyek a multiba bevásárolni, halmozom a ruhákat, nézem a agymosást a tévében, ütögetem a billentyűket, olvasom másnál mi újság, nézem a trendi karácsonyi díszeket, sütiket, ételeket a "világhálón". Pedig én nem erre születtem, nem érzem jól magam így. Ránézek Zsoltira, ugyanazt érzem. Érzem, ő is ha választhatna, megtenné. És én mindig arra vágyom, bárcsak lennénk elég bátrak, belevágni....
Most magamról írok, mert próbálom belecsempészni a dolgokat a múltat a mostani életünkbe. Így a hagyományok, a karácsony, az ételek, sütik, nem hajhászom a trendi cuccokat, a kozmetikumokat, próbálok egyszerűen élni.  Minnél egyszerűbben. Hogy ne függjek olyan dolgoktól amik nem visznek előrébb. Persze nem hazudtolom meg a szavaimat, hisz itt ülök, én is böngészem a netet. És élvezem az előnyöket annak is, hogy csak eltekerem a gombot és meleg van, sül a süti és folyik a meleg víz. De érzem, hogy azt a boldogságot nem tudom megkapni így, ami teljessé tenné az életemet. Én télen, vágnám a fát, söpörném a havat...ha kell fáznék, nyáron napkeltétől, napnyugtáig ténykednék, lenne veteményes, gyümölcsfa, kert, konyha, lóca a verandán...És ami a legfontosabb, sokkal, de sokkal jobban együtt élnék a természettel. Nem az interneten nézném milyen idő van ma, vagy lesz holnap, hanem látnám a gomolygó felhőket és érezném, vihar lesz. Sokkal jobban együtt élnék vele..nem a szobából neon fényből, gáz fűtés mellett mondanám, hogy hűha, ma milyen hideg van, vagy nyáron meleg....lassan elfelejtünk együtt élni a természettel a földdel a levegővel...

Mi ez ha nem tudatos dolog, hiszen a fejlődés elé nem állhatunk. Vagy ha állunk mert vagyunk olyan bátrak és erősek, akkor is megy az élet előre.
Nem tudom miért nem vagyok elég bátor is erős, pedig akarom. És azt is tudom, sokat kéne nagyon változnom, elfogadóbb lennem, szeretnem az embereket. És legfőképpen saját magamat.
Egyet nagyon szeretnék, hogy a halálos ágyamon majd úgy emlékezzek vissza az életemre, hogy bátor voltam és erős!