2012. október 3., szerda

szeretet.:-)

Tegnap kicsit húzós napom volt. Délelőtt a nagy vihar, vagyis már reggel. Nehéz volt Csengét lefoglalni bent. Ma is küzdünk, de nemsokára megyünk a postára és akkor kint lesze egy kicsit. Majd mikor elaludt tegnap, rohantam vásárolni. Haza, és délután megejtettem a bizonyos fogadóórát. Öt tanárral tudtam beszélni. Szerencse, ebben volt olyan is, aki mind a hármat tanítja. Mindegyik osztályfőnökkel beszélgettem, majd a végén két lányos anyukával is sikerült beszélgetnem, akiknek ugyanolyan fejtörést okoz a tovább tanulás, mint nálunk. Ez majd lesz egy külön bejegyzés, a mostani érzéseimről, ezzel kapcsolatban. De sok információhoz jutottam.
Az a bizonyos "kedves" rajztanár, egy fusztrált harmincas tanárnő, aki bele van fáradva(már most) az életbe, látszik ő csak munkának tekinti a tanítást, nem elhívatottságnak. Megértem ezt is, mert nincs túlfizetve, de ő választotta, az amúgy nagyon is szép szakmát. Értetlen volt, miért mentem be, letagatta, vagyis, ő nem is úgy gondolta amit mondott...blabla...lényeg, megbeszéltem vele, hazjönnek az információk. Ennyi.

Amit már régen meg szeretnék írni az a kamaszkor. Most Mesiét írom, de ott toporognak már a fiúk is az ajtaja előtt. Volt egy időszak amikor csak értetlenül álltam, hova tünt az én kicsi lányom? Majd küzdési korszakunk is volt, és ami most van, az újra szeretés, a mély beleérzőképesség, a felszabadult szeretet, elfogadás van. Ez így leírva rövid, tömör. De ez nagyon hosszú folyamat volt, nem kevés könnybe, és agysejtembe;-), került. Megérte, sokkal, de sokkal jobb a kapcsolatunk, nem baráti, mert bármennyire is ma ezt suggalja az élet, legyél a legjobb barátja a gyerekednek. Én nem így fogalmaznék, mert én mindig az anyukája leszek, soha senki nem veheti ezt a posztot el tőlem. Barát, lehet ez is, az is, de közhelyes tudom, anya csak egy van! Olyan viszonyba kell lenni vele, mint egy anyának a gyerekéhez. Ez sokkal erősebb mint egy barátság, és ha ezt megérzed akkor szerintem jó úton haladtok.:-)Én megéreztem ezt, és nagyon jó érzés.
Valahol olvastam a mélypontomban, hogy újra kell szeretned a kamaszgyerekedet. Igen, újra kell szeretni, ez nagyon fontos, mert itt csúzhat ki a talaj ki a lábatok alól.És ez a szeretet olyan más...nem tudom megfogalmazni. És akkor rá döbbensz, a szeretetnek is, mennyi fajtája van?:-)))

Mai ebéd vörös lencsekrém leves, és géva gombás spagetti. Vettem egy szép füstölt csülköt, megfőzöm, csomagolni jó lesz, a levéből amiben főtt, meg majd kitalálok valamit.
 

10 megjegyzés:

  1. az ebéded elkészítését megosztod velem?:D

    http://beautyandfashion-makeup.blogspot.com/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez olyan "kútfőből" van, de szívesen.:-) A 25dkg vöröslencsét felteszem főni, két krumpli társaságában, amibe teszek sót,meg egy fej hagymát. Mikor készre főtt(hamar),összeturmixolom,teszek bele, tejet, vagy tejszínt, de a tejfőlt is elviseli és ha nagyon folyós, keményítőt.Fűszerként most tandorait használtam. Összeforralom és kész, pirítóssal, vagy golyóval(levesgyöngy)tálalom.
      A gévagombás spagetti: A hagymát megpirítom, majd a gombát hozzáteszem, ez most kicsit öreg volt, tovább főztem,sóval borssal ízesítettem. Majd folyamatosan rakok hozzá egy kis vizet,közben így főzöm, majd rakok bele egy kis kurkumát, hozzárakom a kukoricát felöntöm ezt is tejszínnel, vagy tejjel, vagy tejfőlel(én már mindegyikkel csináltam). Összeforralom, bele a tészta és lehet enni. A géva gombának van egy kis citromos íze, ezt lehet fokozni, pici citromlé hozzá adásával.:-) Jó étvágyat!:-)))

      Törlés
  2. Örülök hogy sikerült megnyugodnod hogy végül beszéltél a tanárokkal is. Gondolom ideges voltál előtte? Ami a gyerek és anya közti kapcsolatról írtál teljes mértékben egyetértek veled.Még ebben is mennyivel másabb most a világ. Más blogokon is láttam ilyen és ehhez hasonló problémákról, lehet hogy az én lányaim kivételek? Nem hiszem,szerencsémre problémáim soha nem voltak ! Ez a rohanó világ a sok stressz!

    VálaszTörlés
  3. Nem voltam ideges a beszélgetés előtt! Nem tudom megoldottam e a problémát, majd kiderül....
    Amiket hallok sokszor, a mi problémánk, nagyon pici. Maradjon is így!:-))))

    VálaszTörlés
  4. A tanárokkal nem egyszerű. Tudom, vagyok az is, meg szülői is. De jó, hogy megjelentél személyesen is, mert így a tanár érezheti a "szemedet a hátán".
    Kubik Anna mondta egyszer, hogy ő nem a lánya barátnője, hanem az anyja. Talán, majd ha a lányának is lesznek gyerekei, akkor a barátnőjévé válik, de addig nem. És igazad van. Mert anya csak egy van és annak a tisztelete egészen más, mint a barátoké!!! :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a tisztelet. Meg közöttünk olyan kapocs van, ami erősebb mint a barátság.
      Ezt Te is tudod, hisz anya vagy!:-)

      Törlés
  5. Ahogy olvastalak, eszembe jutott miért hívattak be egy alkalommal az iskolába(gimnázium)fogadóórára: az én gyermekem unatkozott az órán, így jobb híján karikatúrákat rajzolgatott az igen ellenszenves tanárnőről és ezek a rajzok mentek körbe a padok között....hatalmas kuncogások közepette. Na mikor a tanárnő megmutogatta nekem az elkobzott művészi alkotásokat, majdnem felröhögtem, úgy kellett lefogni magam, annyira piszok jók voltak a rajzok. Otthon aztán jól kiröhögtem magam a gyerekkel és megkértem, ne hozzon többet ilyen kellemetlen helyzetbe, akár milyen unalmasak is az órák.:)Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez egy jó sztori.:-) Csak tudod nagyon kell vigyázni. Nálam a tanár nem lehet "hülye". Tehát még ha én azt is érzem, hogy a tanárnak most nem volt igaza, nem a gyerek előtt fogom ezt mondani. De legalábbis megkérem, ez után is tisztelje, és viselkedjen normálisan. Néha sikerül betartani..:-))))

      Törlés
  6. Milyen jó, hogy az egyik gyerekednél már látod a türelmed gyümölcsét!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon jó! Még háromszor....:-)))))))

      Törlés