2012. március 5., hétfő

Dolgos!:-)

Éppen az előbb olvastam Heninél milyen jó is az asszonynak egy hétvégéje.:-)
Napokban gondoltam rá,  hogy nálunk sincs már csak úgy pihenés, órákat. Karácsonykor döbbentem rá először. Ott is csak tettünk vettünk, mire észbe kaptunk jött az este, és ugye még az éjjel sem a pihenésről szól nekem. Pihenni nem nagyon tudtuk a szó klasszikus értelmében. Jó, volt pár percünk pihenni, ahogy most is van. Ki is használjuk azt a pillanatot, hétvégén kávéztunk egy nagyot a napsütésben Zsoltival.Olyan jó volt, azután megint belevetettük magunkat, én, a házimunkába, Zsolti a kertet csinálta. Csenge nagyon szeret kint lenni, csak jön megy egész végig. Azt hinnénk, sokat alszik így, de nem! Másfél, két órát délben. és éjjel 3-5x kel fel. És hiába cumi, vagy víz, nem kell csak szopi. Most mondjuk a foga is jön. Ez az 7.-8.nagyon megviseli.
Szóval a tavat lekerítettük meg a fűszeres kertet is. Csináltunk komposztálót is, már régen szerettem volna.
Közben sütöttem, főztem. Volt gofri is amit trollakonyhamban fedeztem fel, nagyon bejött nekünk, és örültek neki a srácok. Kenyeret is sütöttem, vettem rozslisztet, és magosat. Olyan,de olyan finom kenyereket sütöttem, hogy csuda.
Szóval nagyon dolgos hétvége volt, mint mindig!:-)

8 megjegyzés:

  1. De sok mindent sikerült csinálnotok!Tényleg igazán dolgos hétvége volt!:)Bár én sem panaszkodhatom.Itt voltak a Dóriék, a névnapomat tartottuk, jöttek még az anyuék és a tesómék is.Jó volt együtt lenni.:)Készültem, sütöttem, főztem.A tavatokról teszel fel képet majd?Biztos szép lehet!:)Szegény Csenge!:(Várják már a húsvéti szünetet a többiek?Emlegetik?Bazsi várja nálunk nagyon.Mostanában kicsit besűrűsödtek a teendői, kezd fáradni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szép a tó nagyon, de majd jó időben teszek fel róla képet, mert még jeges! És sajnos a lékhiány miatt, kipusztultak a halak is!:-( Nagyon sajnáljuk őket.
      Nem csodálom, hogy Bazsi várja a szünetet. Sok dolguk van, az biztos! Várják már a gyerekek is...mint minden szünetet!:-)))

      Törlés
  2. Anikó!Ide írom Neked, hogy mit készítettem a hétvégére.Pizzát kértek, az sült két tepsivel, pörkölt volt, kagyló tésztával, grill csirke, dödöllével, szilvás és meggyes pite, kefíres süti ezt az anyukám hozta, a Dóriék meg hoztak egy nagy tálca mindenféle cukrászdai sütit.:)Milyen halak voltak a tóban?Várom majd a képet.Kis pad is van a partján?:)Elképzeltem milyen jó lehet oda kiülni kávézni.:)

    VálaszTörlés
  3. Hűha, de sok finomság!:-)
    Aranyhalak voltak, csak megfulladtak, mert sok növény volt a tóban, és erjedni kezdett, de a jég nem engedte ki. Pedig pár éve vannak halaink, de így ég sosem jártunk!:-( Igen van kis pad a partján! Olyan jó odaülni, ja és három békánk is van, hogy azok túlélték e? Nem tudom! Majd meghalljuk!;-)

    VálaszTörlés
  4. Hogy a manóban van ennyi energiád??? Küldhetnél egy kicsit! :)
    Olyan jó nektek, hogy van kertetek, az álmaimban nekem is van egy kicsi, remélem nem marad örökre álom. Elég sokat dolgoztam napszámban, úgyhogy tudom, hogy nem könnyű meló, viszont a sajátot másabb (lehet) csinálni.

    VálaszTörlés
  5. Energiának muszáj lenni 4 gyerek mellett. Mondjuk a lényeg, hogy kevesebb idő alatt is tudok regenerálódni!:-)
    Nagyon jó a kert, én nagyon szeretem. Ma pont elgondolkodtam, mi lenne velünk, nélküle. Bár az álmom, ha visszaolvastál, egy gyönyörű őrségi házikó, hatalmas telekkel.;-)
    És bízom benne, hogy egyszer a Te álmod is teljesül!:-)))

    VálaszTörlés
  6. Nagyon örülök, hogy bejött nektek is a gofri:) Én minden hétvégén eldöntöm, hogy most aztán nem sütök, egyszerűt főzök, hogy pihenni is tudjak.De csak nem bírom ki, tulajdonképpen nekem ez a pihenés:) Itt még vastag hóréteg van, sőt állítólag újabb havazás várható, szóval a kertben nem nagyon lehet még üldélni.
    Az álmod az őrségi kis házról meg remélem beteljesül:)

    VálaszTörlés
  7. Köszi, a kívánságod! Remélem egyszer sikerül!:-)
    Én is szeretek sütni főzni, főleg ha van idő, és lehetőség rá. De mindennap kell, így néha azért kihívás!:-) Pl. ma is!:-))))

    VálaszTörlés