2012. december 3., hétfő

Már...

....megvolt a cím is a fejemben. Minden rendben volt ma! Ez lett volna a cím. De sajnos mégsem írhatom ezt!:-( Persze, nem is olyan elkeserítő a helyzet mint ahogy nekifutottunk. Az tény senki NINCS biztonságban akinek közmű van a házában. Soha senki nem tudhatja, mit állítanak majd a "kedves" szolgáltató, mit követtünk el. Nálunk konkrétan az volt a helyzet, hogy nyolc éves (mint kiderült ma már akkor felújított!!!!) óra, kontroll mérésnél eltérést mutatott. 24% kevesebbet mutatott, majd kicserélték az órát, bedobozolták a régit, jegyzőkönyv...és időpont várás. Elég hamar megkaptuk az időpontot, egy hónapra rá, Zsolti az utóbbi időbe tiszta ideg, én nyugtatom, mert hisz tuti, MI semmit nem csináltunk az órával, net bújás, ájulás ott az összeg 540 000ft+ 35000ft szakértői díj a tét! Na ez nem kis összeg, meg lehet érteni az aggodalmunkat. Karácsony előtt, remek. De én naiv, hittem, ma bemegyünk Gödöllőre, mókolnak az órán, majd persze semmit nem találnak, és ELNÉZÉST kérve, boldogan hazajövünk. Hát, majdnem így lett...
Bementünk, nézegették az órát, így is úgy is, egyik mondja a másiknak nem csinálsz már egy kontroll mérést? Ja a nőci viszi be a dobozolt órát, majd leesik, tovább rúgja, ha nem a saját szemünkkel látjuk el sem hisszük!!!És ha akkor tört le a kispöcök a mi óránkban???:-O Kutyát nem érdekli, nem találnak semmit, vagyis TALÁN azt, hogy a kispöcök letört, rá is írják a szakértői véleményre, de azt a kiskaput meghagyták, hogy nem azt írták konkrétan a szakértő vizsgálatra, hogy anyag hiba, vagy műszaki hiba, hanem azt;-bár külső sérülésnek nyoma nincs, és nem lett buherálva az óra, de rosszul még és valami pöcök letört benne...Na csesszék meg(bocsi..) tanakodás, susmorgás...ki be a szobából, majd másik szobába be és közlik az "jó hírt"! Bár nem lettünk meggyanúsítva a gáz lopással, de mivel rosszul mért az óra 37% (hirtelen hogy lett ennyi a 24%-ból?) majd 1 évre visszamenőleg küldenek egy csekket! Na, nekem eldurrant az agyam. Mondtam én mindent a nőnek, de lepergett róla. Én ezt nem fogom hagyni...miért fizetnénk, ha nem is tudtunk arról, hogy rosszul mért az óra? Úgyhogy persze megkönnyebbűlés, meg minden, de még meccsezhetünk a TIGÁZZAL! (leírom, mert egy mocsok banda...) Én mondtam a nőnek, hogy ez semmi más, csak pénz behajtás, de az üzlet szabályzat, meg minden...nem tudta megmutatni nekem, válasza az volt, menjek be az ügyfél szolgálatra. :-(
Na így zárult le a mai nagy nap! Én még kicsit feszült vagyok, sírtam is a kocsiba...miért pont mi? De megvettük hazafelé Csenge ajándékát, és Zsolti a régi! És ez nekem mindennél többet ér! 

32 megjegyzés:

  1. Egész nap gondoltam Rátok, aggódtam Értetek. Remélem a vége az lesz, hogy TÉNYLEG bocsánatot kérnek. Higgyünk a csodában, hiszen Advent van...
    Szeretettel ölelünk mindannyiótokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Bettus! Nekem már bocsánat sem kell...komolyan! Csak legyen már vége! De mivel decemberben(is) megáll az élet a hivatalokban, így örüljünk ha lesz valami januárban.:-(

      Törlés
  2. Én is sokat gondoltam rátok. A mai végfifejlet pozitív, a többit pedig nem szabad annyiban hagyni.

    VálaszTörlés
  3. :(
    Ez övön aluli.
    Emlékszem, amikor én bőgtem a biztosítónál, hogy nem csináltam semmit, nem tartozom, nem tudok fizetni olyan összeget, amit ők csak úgy kitaláltak, mert nem tudok cipőt venni se(tiszta lyuk volt már az előző), erre a vastagon sminkelt műkörmös leordított, hogy nekem arany életem van, neki a rossz, mert ő milyen szegény...
    A föld alól kapartam nekik elő, aztán év végi elszámolásnál jött vissza az összeg (naná, mondtam én neki akkor is, de hát...) akkor jó vége lett, remélem, nektek is kiderül majd az igazság. Az ilyenek kegyetlenek tudnak lenni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan, olyanok tudnak lenni, mintha ők lennének a mindenhatók, pedig, dehogy...

      Törlés
  4. Én csak drukkolni tudok nektek. Hivalanokok: fásultak, unják vagy csak az emberség hiányzik, vagy már azon is túl vannak?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! De ezt tanulják, vagy zsigerből ilyenek????

      Törlés
  5. Nagyon sajnálom Anikó,ez tényleg pénzbehajtás, Magyarországon ez nagy divat. Ne hagyjátok annyiban a dolgot, nézzetek utána mihez van jogotok, mert nem csak nekik vannak jogaik. De most próbálj meg lazítani, és nyugalomban, békességben készülődjetek az ünnepekre:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Erzsi! Próbálok, tényleg mostmár! Van ebben is jó...így jobban értékelem a mindennapkat!

      Törlés
  6. Sajnálom! :( Nem is tudok mit írni, egyszerűen felháborító.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Kati!Ha nem velünk történik mindez, én el sem hiszem, hogy van ilyen.:-(

      Törlés
  7. Anikó, nagyon sajnálom, és remélem, hogy minden jól fog alakulni!

    VálaszTörlés
  8. Nem értem hogyan van ilyen lelkivilága valakinek karácsony előtt pláne, de egyébként is. Nem azért ügyintéző, hogy a hatalmát fitogtassa, hanem mert az ügyfelektől beszedett pénzből származó fizetése fejében intézheti az ügyeket (vagy csak álmodom, és ez a magyar valóság?)Gondolom fordított esetben ő is elvárna egy kis emberséget, mert ha volt is hiba az órában, a hozzáállása sokat jelenthetett volna nektek (forintban is és nemcsak forintban)
    Tudom, hogy a karácsonyi készülődéseteket a gyerekekre tekintettel nem tudják elrontani, de azért a keserűség meg marad.
    Együtt érzek veletek.
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mónika, pontosan megfogalmaztad az érzéseimet!
      És olyan összefüggéseket raktunk ma össze Zsoltival, hogy az szomorú, vagyis nekünk, jó, csak ez az egész ügy, borzalmas, na!:-(

      Törlés
  9. Sajnálom, hogy a hivatal packázik Veletek! Szerintem ezt a hangnemet tanítják nekik az iskolában, mert velem is így beszélt a nő, pedig még csak pénzt sem kaptam és nem is voltám munkanélküli, hanem gyesen. De nagyon drukkolok, hogy végre minden jól suljon el!!! Még küldöm a kitartashoz az erőt! :)

    VálaszTörlés
  10. Nem is nagyon tudok mit írni erre. Végül is valamennyire pozitív lett a vége, de a többit se hagyjátok annyiban! Sokat gondoltam rátok, vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamennyire pozitív lett, ebben kapaszkodunk! Köszi

      Törlés
  11. Szia Anikó! Én is csak az együttérzésemet (és a felháborodásomat) tudom leírni, nagyon sajnálom, megalázó, ahogy az ügyfelekkel bánnak. Szorítok, hogy jól végződjön ez a balszerencsés történet.
    Kicsi lánynak boldog szülinapot kívánok! :-)
    Puszillak benneteket: Piroska

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Piroska, átadom a kicsi lánynak a jó kívánságot!:-)

      Törlés
  12. Ne hagyd magad a szolgáltatóval szemben, és mindent csakis írásban intézz, szó elszáll, sajnos van tapasztalatom, igaz nem gázos.
    Még az előző bejegyzésedhez: igazán üdítő volt nézegetni az örömteli konyhai készülődésről a fotókat, persze ha ennyi segítség sertepertél körülötted!:)) Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hagyjuk magunkat!

      Na igen, ugye így könnyű?:-)))

      Törlés
  13. Örülök a kicsi jó résznek, és drukkolok tovább, hogy a végén azért visszatérjen a hited...

    VálaszTörlés
  14. szio! anyukámék órájával Veresegyházon ugyanezt csinálták :/ addig addig vizsgálták míg valamit csináltak vele,350000.- forintot akartak kifizettetni velük, de én nem hagytam annyiban és nem kell fizetni semmit, totál hülyének nézik az embert vigyázni kell

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Jólesik, hogy írsz, mert így érzi van remény! Ha nem nagy kérés leírod anyukádéknál mit találtak, és hogy sikerült megoldani? Előre is köszönöm!
      bneaniko@gmail.hu email címre is küldheted.:-)

      Törlés
  15. Szia!
    Holnap megyek hozzájuk és megkérdezem, nem emlékszem pontosan 2 éve volt de a papírt megnézem neked holnap, a lényeg,hogy lecserélték az órát és rá két hónapra jöttek ellenőrizni,hogy mit nem tudom, de jöttek, persze nem volt rendbe azt mondták ki kell vizsgálni, az rémlik,hogy valami pöcök le volt törve vagy mi, én erre írtam levelet,hogy ki tudja mit csináltak mikor lecserélték,hogy rakták vissza, persze azt mondták hogy kizárt de minden levelükre levelet írtam és egy idő után megunták.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igen, mi is ezt szeretnénk csinálni, levelre, levélre válszolni, lesz mit írni...:-(

      Törlés