Olyan...

....hullám völgy az életem mostanában. Egy nap alatt mindent megélek, amit meg lehet élni. Ehhez hozzátartozik a gyerekeim viselkedése, karácsony megélése. Annyi blogon olvasom, hogy nem várják a karácsony, fáradtak, nem élik ezt most meg úgy ahogy szokták.
Én várom nagyon, de közben félek is tőle. Mert miután folyamatosan mondogatom magamnak, ha én mosolygok, mosolyog az egész család, környezetem is. És ez nem duma, mert tényleg így van. Kipróbáltam vad idegenek múltkor a boltban. Először nem tudatosan, csak véletlenül, ahogy toltam a bevásárló kocsit és manővereztem, egy idősebb hölgy jött velem szembe, én ahogy kerültem, rám mosolygott, olyan melegen, jólesően. Pillanatra, kívülről néztem magam, én is mosolyogtam előtte, persze, ahogy láttam magam, nem az a határozott, és meleg, és jóleső volt. Na ez felbátorított, hogy a következő szituációban én is mosolyogjak. Majd ugyanaz a tétova, DE mosoly volt az arcon, mint nemrégen rajtam volt. Tehát működik a dolog, HA én is akarom! És megfogadom, egy nyugodtabb pillanatban, hogy ezt fogom tenni, és akkor sokkal jobb lesz a nap, a hétvége, az ÜNNEP! De senki ne higgye, hogy ez olyan könnyű, nem, baromi nehéz. Én ha felhúzom magam, sokáig esz a dolog. Ez nagy hibám, és addig nem tudok mosolyogni...Mostanában minden napra van valami kis hülyeség ami felhúz. Le sem írom mi, mert nem nagy dolgok. Jó ami kiverte a biztosítékot estére (de előtte is volt sok apró) Dávid agresszív válasza a piszkálásra. Jól pofon ütötte Bencét. Nem láttam a jelenetet. Jobb is.. Így jól lehordtam Dávidot, és éreztettem vele, kiverte nálam a biztosítékot. Vártam odamegy öccséhez, bocsánatot kér, nem tette. Hozzám sem jött! Ma reggel kaptam tőle kávét, engem húzott adventre, szerintetek mennyire van kedvem ilyenkor? Elfogadtam, mondtam neki, messze az este még, addig nem fog kitartani a; Boldog Advent! -érzés. És valamit nagyon elfelejtett az este, na akkor, valamit makogott az orra alatt! De ez most csak Dávid, ilyesmi sztorit írhatnák, Bencéről, sőt többet Emeséről is. Közben annyira, de annyira várom a karácsonyt, várom, hogy együtt legyünk...Mégsem tudom, mivel tudnám rávenni a három nagyobbat, ugyan éljünk már úgy mint egy család.
És én közben próbálkozom veszettül, hogy jobb legyen, nekem is, nekik is,de nem megy, csak pillanatokra. Régen dőltem hátra, hogy most minden oké, jó úton haladunk.
Próbálkoznak, hisz kamaszok, így lesz ez egy pár évig még. Nem egyszerű átlépni, a gyermekkorból a kamaszkorba, nekik sem, nekünk sem. Én lépek velük, csak együtt csináljuk, mert úgy érzem lemaradtam nagyon...