2013. november 12., kedd

Blogolás?!

Napokban gondolkodtam rajta, hogy milyen érdekes ez a netezés. Mikor anno elkezdtem a Nlc-n, még olyan pörgés volt ott, érdekes témákkal. Most néha benézek, teljesen elbúlvárosodott, és múltkor a belépett felhasználók 20-an voltak, mikor én odajártam 8000-en. Ez van, mint itt is, egyre kevesebben aktívok. Vagy bezárták a blogot, vagy olyan keveset írnak, idő hiány, motíváltság hiánya miatt, hogy már a blogok sem pörögnek.:-( Ezt sajnálom, nagyon. Beszippantotta a fb ezt is, közölnek fél mondatot, raknak képet fel, és akkor már nem blogolnak. Jó az tény, gyorsabb, és pörgősebb...gondolom, mert nekem nincs fb oldalam. Különben annak is lassan leáldozása van, mert a fiatalok nem annyira bírják, túl nagy a nyilvánosság apu, anyu körében!:-)))) Én látom, kacsingatnak máshová a gyerekek...ez már engem nem annyira érdekel.
 Ez van, ha nagyon elveszik a blog varázsa, mert igaz, hogy én szeretek írni, de olvasni is..., akkor nem fogok írni, és akkor majd jobban becsukom a kis lelkemet.:-) De nincs még ez, gondolatban sem!:-))) De nem rettennék meg a tévé és a számítógép hiányától, mosogató gép nélkül is megvagyok, pedig minden nap főzök sütök, hatunkra..:-) Na jó a mosógépet nem adom, képtelen lennék már kézzel mosni, csavarni a ruhákat. Tudom, ezek  gépek megkönnyítik az ember munkáját...

És tegnap nagyon mérges voltam, Tudjátok, hogy a sóban, cián van? Pontosabban Kálium-ferro-cianid, ami a csomósodás gátlásáért felelős. Észre vettétek, hogy mostanában a só nem sóz, csak ha szinte dupla mennyiséget teszek az ételbe. De olyan mérges vagyok, hogy csak most fedeztem ezt fel...:-(((( Na, majd jól kiokosodok ebben is...de ez már olyan felháborító...És nem hiszem, hogy az a sok, durván sós félkész, szalámi, kolbász, stb..különleges, legalábbis igazi sóval van sózva!:-@
Ti milyen sót használtok?

Mai biggyesztés resztelt máj, krumplival, és valami süti...

11 megjegyzés:

  1. Ezt a sós dolgot én is olvastam mőr, de még nem rohantam a patikába tiszta sóért, tengeri sót vagy asztali sót használunk és mi a ciánt a vízben is megisszuk, mert itt nálunk ciános a víz, de mindig is az volt ..
    Réegn én is nlcéztem általában várandósan és aztán mindig szétmentek a fórumok miután a gyerekek 1-2 évesek lettek és ott is mindig a bezárással kezdődött a bomlás. Az FB-t használom, de szerintem rettentő felületes kb. mint egy bulvár lap szóval nem szeretem, csak épp haladok a korral, de a blogolással össze sem lehet hasonlítani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Állítólag nem is lehet patikába sót kapni, mindenesetre megnézem ezután a só összetételét is.

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Én is használtam már...hát arról is megoszlanak a vélemények, de mondjuk jó volt..

      Törlés
  3. A blogolás mellőzését már én is észrevettem.Nekem előtte nem volt semmi függőségem csak mióta belekezdtem a blogolásba. Most egy hét kihagyás volt részemről de mindennap volt eszembe de az unokák mellett nem tudtam nyugodtan nézelődni.Bevallom mindennap volt eszembe , a fb.-ra egyre ritkábban járok és való igaz hogy ez szippantotta el az embereket, egyre többen morzsolódnak le a blognézésről! Sima asztali sót használok, ilyenkor mikor ilyet hallok mint amit írtál is sokszor arra gondolok hogy talán jobb is ha nem tudjuk hogy mibe mi van mert csak felháborodni lehet az ilyen összetevőktől!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hétvégén én is sokkal kevesebbet tudok itt lenni..:-)
      De az asztali sóban is van olyan, amiben olyan nagy darab valami van, majd kitörik az ember foga.:-(

      Törlés
  4. Van, hogy napokig be sem kapcsolom a gépet, főleg most, hogy Bori itthon van, és minden percem leköti. Fejben folyton blogot írok, de legtöbbször este/éjszaka már csak beájulok az ágyba, és hajnali négykor, mikor kelek, az utolsó dolog, ami eszembe jut, hogy bekapcsoljam a gépet.:-(
    Viszont a héten reményeim szerint végre postára adom a csomagod.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, köszi...
      Pedig én még mindig várom az élménybeszámolót....;-)

      Törlés
  5. Sima asztali só, az a koszos. Nincs benne csomósodás gátló: tök csomós.
    Vagy Parajdi só, ami a mi sóösszetétel-igényünknek megfelelő, Családellátónál lehet kapni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vettem tegnap, asztali sót! Ki is öntöttem mindegyik mást...mostantól figyelek erre (is). Köszi, Heni!

      Törlés
  6. Én is az NLC-n kezdtem anno, a fórumokon:), jó kis gyerekes csapat jött össze akkor, úgy kilenc-nyolc éve, nagyon jó volt! Aztán tényleg valahogy elsilányult..... a blogol.hu-ról keveredtem ide, azt sokkal jobban szerettem, ott jobban egyben volt a blogolos csapat, mert lehetett látni, ki van fent, de felület-kezelő váltás történt, és nyekk..... a blogspot annyira nem tetszik, mert "csak" úgy tudsz új blogokra bukkanni, ha az általad olvasottak listáját szemezgeted.... (lemaradtam az olvasásoddal, de ma pótolom:) !)

    VálaszTörlés