Vannak dolgok amik annyira felkavarnak. Ma olvastam, bár nem szeretem hír portálnál, de azért mindig megnézem, és csóválom a fejem sokszor, de valami meg elkap. Mint ma is..
Adrienn szerintem, te most ne olvass, ilyeneket! Én legalábbis állandóan paráztam egy ideig, az ilyen után..:-(
Debreceni klinikán életben tartottak egy magzatot, agy halott anyukájában, aki bár, koraszülött lett, mára otthon van, egészségesen. Anyukája meg még négy életet megmentett, mielőtt meghalt. És ez jó! De mint anyát annyira felkavart a hír, még jobban a videó. :-( Tudom, az életben nagyon sok tragédia történik, nap mint nap. De akkor is...
Elárulom, mikor nyolcadikos pálya választó voltam, nagy kihívásnak jelentett, az egészségügyi szak közép iskola. Azt is bevallhatom, nem voltam kitűnő tanuló, így nagyon boldog voltam, hogy felvettek. Emlékszem, ápolástan órán, be kellett öltözni, fehér köpeny, fityula, kismama cipő. Hát én annyira élvezetem, csak úgy feszítettem benne...Majd jött a gyakorlat, második évben. Átmentünk a nagy kórházba. Megnéztünk egy boncolást, állítom, életem meghatározó élménye volt. Borzasztó, közben meg csodálatos az emberi test, de az a szag...
Na mindegy, nem is ez a lényeg, de azután arra jutottam 15 éves fejjel, hogy én erre képtelen vagyok. Erre születni kell. Akkor megkönnyebbültem, mert az osztályfőnök is hamar belement, és a szüleim is. Utólag pár év múlva haragudtam rájuk, mert a többiek leérettségiztek és meg ugye nem. És bár kedvesek voltak a volt osztálytársaim, de azért éreztem, hogy magasabban hordták az orrukat! Többségük a szakmában maradt, fogászati asszisztens, idős ápoló, védőnő lett. Nemsokára elkezdtem dolgozni, strandon, konyha lányként, majd óvodában dadusként. És akkor jelentkeztem egy közgazdasági szakközép iskolába, levelezőre. El is végeztem a négy osztály, majd negyedik év végén megbuktam matekból, nem mehettem érettségizni. Most nem mentegetem magam, de abban ez időben lett nagyon beteg Öcsém, és sajnos olyan betegsége lett, amiből nem gyógyult meg. Nagy szomorúság, káosz ült a napjainkra.:-( De ne kalandozzak el...csak azt akartam kihozni ebből, hogy akartam én nővér lenni? Én nem tudom, hogy viselném ezt a sok lelki, testi terhet? Erre születni kell.. Amúgy vicces, majd 40 évesen sem tudom mire születtem igazán? Anya? Abból nem lehet megélni...és anya, munka mellet is anya..Na de ez egy másik fejezet az életemből...
Adrienn szerintem, te most ne olvass, ilyeneket! Én legalábbis állandóan paráztam egy ideig, az ilyen után..:-(
Debreceni klinikán életben tartottak egy magzatot, agy halott anyukájában, aki bár, koraszülött lett, mára otthon van, egészségesen. Anyukája meg még négy életet megmentett, mielőtt meghalt. És ez jó! De mint anyát annyira felkavart a hír, még jobban a videó. :-( Tudom, az életben nagyon sok tragédia történik, nap mint nap. De akkor is...
Elárulom, mikor nyolcadikos pálya választó voltam, nagy kihívásnak jelentett, az egészségügyi szak közép iskola. Azt is bevallhatom, nem voltam kitűnő tanuló, így nagyon boldog voltam, hogy felvettek. Emlékszem, ápolástan órán, be kellett öltözni, fehér köpeny, fityula, kismama cipő. Hát én annyira élvezetem, csak úgy feszítettem benne...Majd jött a gyakorlat, második évben. Átmentünk a nagy kórházba. Megnéztünk egy boncolást, állítom, életem meghatározó élménye volt. Borzasztó, közben meg csodálatos az emberi test, de az a szag...
Na mindegy, nem is ez a lényeg, de azután arra jutottam 15 éves fejjel, hogy én erre képtelen vagyok. Erre születni kell. Akkor megkönnyebbültem, mert az osztályfőnök is hamar belement, és a szüleim is. Utólag pár év múlva haragudtam rájuk, mert a többiek leérettségiztek és meg ugye nem. És bár kedvesek voltak a volt osztálytársaim, de azért éreztem, hogy magasabban hordták az orrukat! Többségük a szakmában maradt, fogászati asszisztens, idős ápoló, védőnő lett. Nemsokára elkezdtem dolgozni, strandon, konyha lányként, majd óvodában dadusként. És akkor jelentkeztem egy közgazdasági szakközép iskolába, levelezőre. El is végeztem a négy osztály, majd negyedik év végén megbuktam matekból, nem mehettem érettségizni. Most nem mentegetem magam, de abban ez időben lett nagyon beteg Öcsém, és sajnos olyan betegsége lett, amiből nem gyógyult meg. Nagy szomorúság, káosz ült a napjainkra.:-( De ne kalandozzak el...csak azt akartam kihozni ebből, hogy akartam én nővér lenni? Én nem tudom, hogy viselném ezt a sok lelki, testi terhet? Erre születni kell.. Amúgy vicces, majd 40 évesen sem tudom mire születtem igazán? Anya? Abból nem lehet megélni...és anya, munka mellet is anya..Na de ez egy másik fejezet az életemből...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése