2013. március 21., csütörtök

Csuda vigye...

......a rossz időt. Rendeződni látszok "fejügyileg" így, jártam egy két blogon. Tudom, tudom, csak nekem adott most valami pluszt ez, de olyan jó volt!
Olyan volt, mintha mindenhova bekopogtam volna, kinyílik az ajtó, megtöröltem a lábam, mosolyogtam is, és leültem egy pár percre és meghallgattam mit érez, mit csinál éppen. Megvitattuk az esőt, a hideget, a gyerekekről beszélgettünk, a tervekről, a múltról, a jelenről. A kételyekről, a kecskékről, az építkezésről, a palántákról. Ki mit főzött, sütött, és igen, neki is fáj(t) a feje. Mit olvasott, vagy élt meg a munka helyén. És jó volt ott lenni! Mosolyogva jöttem el tőle.:-)

És most itt vagytok nálam? Igen, igen...hallom is, nyitom az ajtót, mosolygok.:-) Képzeld elmúlt a fejfájásom, már csak az "úthengerérzés" van meg. Várjál öntöm a kávét, épp forró még. Hogy is iszod, igen igen tudom!!!! Bocsi, kakaós süti helyett, meggyel szórtam meg az olajos piskótát, meg dióval, de ez a sült dió a tetején isteni. Pont jó hozzá a forró kávé.:-)
És igen, beszélgessünk. Kicsit, mintha helyre rázodnának a gyerekek itthon. Talán a tegnapi lelkifröccs? Na majd meglátjuk. De az jó, hogy Mesi csodaszép képet festet amire ráírta;-Sajnálom..igen ez mindig jó jel. Szeretem őket, na! Várom már a Húsvétot, együtt leszünk pár napot! És igen, remélem jó időben.:-) És hogy én, hogy vagyok? Boldogan! Mert ma délelőtt összebújtunk Csengével a kanapén. És úgy nézett rám, képzeld, mintha tündérkirálylány lennék, pedig a fejfájástól, minden voltam, csak királylány nem....de mégis, ezt nem tudom leírni, ezt érezni kell! Úgyhogy minden rendben.
Kérsz még egy sütit? És Te, hogy vagy?......:-)
 

15 megjegyzés:

  1. Köszönöm a forró kávét, pont így szeretem, ez a süti tényleg finom a dióval! Örülök, hogy boldog vagy, hányszor mondogatjuk mi is a férjemmel, hogy a sok gond meg baj között is tudunk boldogok lenni és ez a fontos!
    Szép napot nektek!
    Eszter'

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezek a boldogság pillanatok nagyon kellenek.:-) Jó hogy Ti is így gondoljátok Eszter!

      Törlés
  2. Hmm, isteni ez a kávé illat, hoztam egy kis kostolót az én sütimből, de mindenképp kérek én meg tiédből. Képzeld az én fejfájásom is továbbállt. Most jó, minden jó. Jó itt Nálad!
    Adrienn

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Adrienn!:-)
      Micsoda boldogság mikor az embernek elmúlik a fejfájása!!!!
      Köszi a sütit....:-)

      Törlés
  3. Másra reagálnék: ezek al evendulák, nekem oly kedvesek, belépek hozzád s egyből jókedvem lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már megérte ezt felrakni, különben én is nagyon szeretem!

      Törlés
  4. Szinte érzem a kávé és a süti finom illatát....Ma is jó volt Nálad eltölteni néhány percet, köszi :) Eszter

    VálaszTörlés
  5. A levendulák nekem is kedvesek, és az orgonák is... mert lilák, és imádom a lila színt, így jó hozzád jönni!

    VálaszTörlés
  6. Finom a kávéd és a sütid :) Én már csak tudom :) Sajnálom hogy mostanában nagyon sokszor fáj a fejed ,pedig emlékezz vissza én is ilyen voltam de Kata után huss elszállt! Szeretném ha neked se fájna ilyen sokat , de tudom én nem tudok ezen segíteni :( Jöhetne már a jó idő !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nekem nem volt, huss...talán babaváráskor nem fájt a fejem, de nem lehet mindig babát várni, ugye?:-DDDDD

      Törlés
  7. Én új vendég/szomszéd vagyok és a levendula az első ami megcsap amikor bekopogok és Te mosolyogva ajtót nyitsz. A kávét köszönöm, de visszautasítom, mert bár nagy kávés vagyok mostanság nem vagyunk barátok. A sütiből kóstolok köszönöm és mint új szomszéd remélem néha összeülünk közösen mikor van egy két szusszanásnyi időnk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legyél üdvözölve nálam!:-) Nem csoda hogy mostanában nem vagytok barátok a kávéval, de van tea, vagy finom kapucsínó is.:-) Biztos, hogy bekopogok hozzád is, sokszor!:-)))

      Törlés
  8. Örülök, hogy itt jártál Júlia!:-)

    VálaszTörlés