Tegnapihoz....

....visszakanyarodva, azért sem szeretnék több babát, mert igaz, őket, négyüket is fel kell nevelni, lehetőleg úgy, hogy normális, boldog felnőttek legyenek. És ezt nem lehet, még elég jól sem csinálni.
Mind a három nagy, egy olyan korszakába lépett, hogy csak kapkodom a fejem. Hogy reggel ahogy kinyílik a csipájuk, már beszólogatnak egymásnak, soha nem lehet tudni ki kezdi. Majd nem mennek el egymás mellett úgy, hogy ne löknék meg egymást. Egy udvarias gesztus, egy önzetlen szeretet nem látszik egymás között. Mit rontottam el? Miért nem lehet csak egy kicsit NEM úgy élni, mint egy rossz albérletben lennénk, hanem egy családban? Tudom, tudom...nem rózsaszín buborékok között élünk, állandóan mosolyogva. De a mi szeretetünk, amit ki is mutatunk egymás iránt Zsoltival, nem jó példa? Nem elég, hogy mondom, nekik is hogy szeretem őket. Én nem dobálkozom a szeretet szóval, és nagyon tudok haragudni is. És sokáig is, a saját gyerekeimre is. Ilyen vagyok, én nem vagyok az nyalom falom típus sem. Én szeretetet másképp fejezem ki...de mindegy is, most nem ez a fontos, hanem hogy milyen nehéz megtartani a családot. Próbálkoznak, hazudnak, ha oda akarnak ülni a géphez mindent megtesznek, de ha nem, akkor csak megy a műsor. És a tanulás! Na nekünk nincsenek elvárásaink, legalábbis nem nagyok, de sorban hozzák a kettes jegyet. És el sem mondják, úgy kell mint a katonaságnál kérnem az ellenőrzőt. És még csak általános iskolások, mi lesz tovább?:-( Kérdezzem ki őket? Mesi körberöhög, mostanában ez a módi. Dáviddal kín szenvedés a kikérdezés, szó szerint. Bence morog közben, meg csapkod. Most komolyan ilyenkor mit csináljak, vegyem fel a maszkot és mosolyogjak, majd mondjam, - "semmi baj, én nagyon szeretlek benneteket, nem baj, ha így mondod fel, vagy ha nem is mondod, minden rendben!" Zsolti harcol velük, kisebb sikerrel, tart kb két órát a módszer, én meg a már a teljes passzivitás, csak legyen nyugalom(hahahahaha).
Ez nem azt jelenti, nem szeretem őket, dehogynem! Csak olyan nehéz most, és papír élen táncolunk, mert szerintem most nagyon sok múlik merre tereljük őket, csak valaki adna erőt nekem hozzá, és hitet, hogy menni fog ez majd! És tudom, ezek az évek is elmennek majd villámgyorsan mint a többi, és visszagondolva, miért is volt nehéz akkor három picivel? Dehogy volt, csak kicsit. Majd ha felnőnek, és a mostani évekre visszagondolok, majd nem lesz olyan nehéz, csak most csináljam jó, könyörgöm!