2013. március 29., péntek

Szép is lehetne...

...a ma reggeli hóesés. Ha nem azt látnám a madár etetőben, hogy egymást lökdösve, vörösbegy, cinke, zöldike, kétségbe esve keresik a magot. Olyan szomorú látvány már, és csak bízok benne, hogy elég magot találnak benne. Nem pótoltam utána, most már bánom. De azt látom törik a magot, így reménykedem van benne még elég!

Csenge belépett, a ki akarom nyilvánítani az akaratomat, korszakába! Fél nyolc és engem már egy párszor kiakasztott!:-) Nem mindegy milyen pohárból isszuk a vizet, és a hűtőből mindent azonnal bontsunk ki, és nem mindegy melyik tányérra tesszük a kakaós csigát...Közben visít mint egy újévi malac. Fogjuk a fogára, a frontra és a dac korszakra.:-)))))
 
Lehet ma előre sütök pár dolgot, a lapokat, talán az almás pitét! És csilis babot főzök, ebben a jó kis hideg időben, Most új recept szerint csinálom. Sógornőméknél ettük így, mindenkinek ízlett! A szeletelt húst, én most dagadót fogok vékonyra szeletelni, mexikói fűszerrel beszórunk, majd kis állás után, kisütjük mind két oldalát. majd én most kerámia tálba beteszem, és nyakon öntöm két doboz csilis bab konzervvel. Majd lassan szépen puhára sütöm a húst a babbal. Sült krumplival, rizzsel tálalom. Csengének van még borsóleves, többiek szeretik a csípőset!

Mindenkinek szép készülődést! Vagy kitartást a munkához!

12 megjegyzés:

  1. Mi is etetjük még a madarakat, de ekkora tolongás nincs nálunk.
    Viszont a szemét amit csinálnak a teraszon...

    Kitartást neked Csengéhez!
    :)))
    Jó ötlet előre dolgozni, én is úgy szoktam, mert nem akarok folyamatosan a konyhában lenni.
    Inkább vállalok némi plusz munkát, de a többit a gyerekekkel, családdal töltöm!
    :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is mindig megfogadom előre csinálom, de valahogy mégis mindig van mit csinálni....:-))))

      Törlés
  2. Ó még csak most jön a java! Anikó, nekem is furcsa volt, hogy Flóra később kezd daccolni mint pl. Leila, anno, de annál keményebben nyomja, mert ő már okos nagylányként kezdi el idomítnai a családot és olyan HANGOS lett,hogy iszonyat, mert amit akar, azt ő mindig NAGYON akarja...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az biztos, később kezdi, de javából csinálja!:-)))) Én is jobban viselném, ha csöndesebben nyomná!!!

      Törlés
  3. Isteni lehet ez az újfajta csilis hús! Köszönöm a tippet, biztos hogy kifogom próbálni ha a férjem hazajön!!! Szerinted ilyet bográcsban is lehet? Eltudom képzelni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naaaaaaagyon finom lett a csilis bab!:-) Én családom még a tejbegrízt is megcsinálná bográcsban. Abban minden finomabb!!!

      Törlés
  4. Nálunk most épp nem esik semmi, de nagyon erős szél van. Nagyon vágyom már arra, hogy több napig süssön a nap...
    Jó készülődést!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt esett ma minden!:-((((
      Én már arra hogy süssön egy kicsit nap!:-)

      Köszi, eddig minden rendben!;-)

      Törlés
  5. Kedves Anikó!

    Rég nem írtam neked sajnos, szégyen és gyalázat :)(pedig rendszeresen olvaslak). A kisfiamnál most én is hasonlókat élek át, megértelek :) és én is mindig valamire fogom... Nagyon szép és örömteli készülődést és ünnepeket kívánok nektek: Vivi

    UI.: Te mihez sütöd előre a lapokat? Elég folpackba csomagolni, hogy ne száradjanak ki?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Vivi! De jó, hogy írtál!:-)
      Margarinkához sütöttem elő, ha nem kentem volna meg, én csak konyharuhával takartam volna le, mert úgyis megpuhul a krémtől majd!

      Akkor kitartást ezekhez a minimanókhoz is.:-))))
      Nektek is szép ünnepet!

      Törlés
  6. Az ország melyik felén laktok?lehet,hogy már kérdeztem...Nálunk szakad az eső és az is fog. Sír a menny....
    Sok türelmet kívánok Csengéhez!Tudom,hogy nem nagy vígasz, de hozzátartozik ez az egészséges fejlődéséhez.Életem nagy tanulsága: kis dolgokban ne vitatkozzunk, a nagy dolgokban elég határt szabnunk a gyereknek.
    persze félünk,hogy emiatt nem fogja betartani a határokat,de hidd el,ha érzi a szeretetet, akkor nem lesz baj.Azt is elmondhatod neki,hogy most nagyon kifáraszt téged,DE szereted!
    Szeretettel: Mammka
    ui: Én még mindig nagyon bánom,amikor elvesztettem a türelmemet a gyerekeimmel szemben.Tudom,meg kellene bocsátani magamnak,de ezt nagyon bánom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szentendrén lakunk!
      Sír bizony a menny, van neki ma miért!

      Utólag én is sokmindent bánok! De akkor abba a szituációban, nehéz józanul gondolkodni. Fáradtság miatt van álltalában.

      Törlés