2012. január 18., szerda

Mai bejegyzés!

Mai bejegyzés már reggel megszületett a fejemben.
 Ami ez lett volna; emlékeztek arra mikor mi gyerekkorunkban először felnőtté, váltunk? Eszembe jutott amikor kisdobosból, úttörők lettünk, álltunk a az iskola udvaron, és ránéztem anyukámra, én meg büszkén húztam ki magam, mikor a nyolcadikos fiú megveregette a vállamat, azzal a nézéssel;-üdv a klubban! Anyukám elmorzsolt egy könnycseppet, ami nem a nejlon nyakkendő színváltását miatt volt, hanem hogy felsős lett a lányából, és már milyen nagy vagyok, pedig most születtem.:-) Ami ennél is szebb volt, mikor az iskolában, szép egyenruhában feszített egy rendőr, és mi tudtuk aznap a 8.a-nak nagy napja lesz, bementünk a töri terembe, és egyenként hívott mindenki a szép egyenruhás ember, kezet fogott vele és gratulált, mi meg fülig érő szájjal vettük át a személyi igazolványunkat, amit jól láthatóan lobogtattunk az alattunk járóknak!:-)
Majd mikor először szavaztunk? Talán volt is már pont 18 éves koromban 1992-ben szavazás? Biztos, mert nagyon béna pártra szavaztam, csak jól hangzott a neve, bocs, ma már azért tudatosabb vagyok!:-D
Na most, ez olyan szép kerek idáig, ami úgy folytatódott volna, hogy bizony, bizony, ma Mesinek is megcsináltattam a személyit. Ami ugye nem kunszt ma már, Csenge születésénél, kezembe nyomtak egy nyomtatványt, hogy akár, most azonnal lehet személyije. Hol van kéremszépen a varázs már ebben?

No de mégsem így folytatódik a történet. Mesit kikértem a harmadik óráról, mert képtelenség idő pontott normális időbe kérnem, ezt is három héttel korábban kaptam. Odarobogunk, örülök, hogy Zsolti délutános vigyáz Csengére. Közlik már a portán, hát kéremszépen nem jó a skkenelőjük ,vagyhogyiskellírni? Ne is számítsunk arra, hogy ma lesz ügyintézés. Én kérdezem a lehetőségeket. Vagy bemegyek Pestre egy másik okmányirodába, vagy kérek új időpontot majd pár hét múlvára kapok is.:-@ Ja de kéremszépen, akkor már fizetős lesz. Így jártam! Kérem őket írjanak egy papírt, hogy én itt voltam, én meg akartam csináltatni  a gyereknek a 14. szülinapja előtt a személyiét. No, azt nem lehet csak úgy. Már oldalogtam ki, mikor egy másik ügyintéző, közli, azért holnap 11 órakor még fogadnak soron kívűl, ha megfelel az időpont, és egy félmosoly. 2012 Magyarország, Szentendre!
Ami bosszant, internetes időpontfoglalás történt, csak e-mail cím megadása és telefonszám megadása után tudok ugye regisztrálni. Sem e-mailt, sem telefont nem kaptam, hogy ne fáradjunk be, nem jó a gép! És ami a legjobban fáj, sehol el nem hangzott egy, elnézést. Csak egy pökhendi mondat,:- Nem tudom a fényképet csak úgy rárajzolni ahova kell. Ezt én is értem.
Ezért tart itt Magyarország! És rám szólt a nő, ez nem bürokrácia, ez jog.Na ja, meg az is, hogy még mindig görcsbe van az ember gyomra ha ügyet kell intézni.:-( Talán azért, mert még mindig itt tartunk!

Hosszan tudnék írni másik témáról is. Tegnap a fiúkkal fogászaton voltunk, össze zsúfolva a sebészettel, azt érzem, nem előre felé megyünk hanem visszafelé. Vagy a sötét balkánba, örüljek hogy elintézhetem a problémámat.:-( Koszos  környezet, zsúfolt hely, türelmetlen betegek..És miért?    Lehetne ez másképp is...

2 megjegyzés:

  1. Szkenner .:D
    Amúgy én is várom már,hogy milyen lesz a ballagásom.Na majd jövőre kiderül.;)

    VálaszTörlés
  2. Engem az bosszant (vagy keserít el) az ilyen helyzetekben, hogy az emberek nagy része szó nélkül tudomásul veszi, hagyja, hogy úgy kezeljék, mintha semmihez sem értő "hülyegyerek" lenne. Beletörődik, hazamegy, és kér egy időpontot sok héttel későbbre, akkor is, ha úgy már fizetnie kell.
    Szerintem az a legnagyobb baj, hogy az Állam, a bürokrácia gyerekként kezel bennünket, és azt gondolja, bármit megtehet, úgyis eltűrjük, hagyjuk. És valljuk be őszintén, hagyjuk is.

    VálaszTörlés