2013. május 23., csütörtök

Én szerintem...

...tuti, ettől a jó hűvös, esős időtől érzem én is, hogy melankolikus, filozofikus vagyok! Ahogy ezt Mesélő írta tegnap. Na meg attól, hogy én tudom, hogy 16 évvel ezelőtt, május 24.-én az életem legboldogabb napja volt. Ma az előestéje van....én már ilyenkor gondolok rá, mit is csináltam, csináltunk ekkor.:-)

Egyik pillanatban anyukám keze ugrik be, mikor a kezembe simul. Majd a jövőn gondolkozom, mert egyre többet hallom, hogy amit nagyon, nagyon akarunk bevonzzuk. Hát én két dolgot annyira bevonzanék, tudjátok, már a könyökötökön jön ki, az őrségi házikó, és igen, a terasz, a színes székekkel, és a szoknyában felszolgáló, mosolygós Anikót...ha bevonzom sikerül? Ha nagyon, nagyon, nagyon szeretném sikerül????

És igen, teljesen más téma, és egy nagyon megosztó a hír a neten, Erőss Zsolt, és Kis Péter, eltűnése a magas hegyekben. Igen megosztó, én is kicsit megrökönyödtem először, minek megy oda két kicsi gyereket otthon hagy...majd azon gondolkodtam, de hát ő ezt szerette csinálni, és ott halt meg ahol a legjobban szeretett lenni. Persze a halál sohasem jó! Nem jó az 45 évesen sem, de 85 évesen sem. Erről csak ennyit!

Közben néha a hisztitől amit a majdnem két és fél éves ad, kihullik a hajam, majd összevissza puszilom, mert olyan zabálnivaló! Hasonlóképpen vagyok a nagyokkal, csak nekik már nem lehet levegő buborékokat fújni a hasukra, mert nem engedik!:-DDD
Tejberizs helyett Mesi, isteni palacsintát sütött, csak egy picit javítottam rajta, hogy ne legyen olyan sűrű!:-)

6 megjegyzés:

  1. Tegnap olvastam a hírt Erős Zsoltról, meglepődtem. Aztán este elalvás elött az a Nők Lapja akadt a kezembe, amiben a feleségét kérdezték. Tudtam, nagy a baj. Rohantam a netre és csak rosszat olvastam. Má reggel pedig a bizonyosság. Sajnálom, nyugodjon békében!
    Neked pedig szép napot! Naposat, mert én is unom már az esőt!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Györgyi!:-) Napos idő van, de fázik a lábam..:-))))

      Törlés
  2. Szeretem,ahogyan írsz!!!!!!:)

    Ma jutott eszembe,hogy Erőss Zsoltról már több videó,riport közzététetett,de szegény Kis Péterről semmi. Ez a média.Pedig őt ugyanúgy gyászolja a családja..:( Bár én még mindig nem tudom elhinni....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mammka, jólesik amit írsz, mármint hogy szereted ahogy írok!:-)

      Sajnos, már biztos..én is sajnálom mind a két családot...:-(

      Törlés
  3. Még legalább 2x ennyit kívánok Nektek, együtt, boldogságban!
    Igen, igen, igen, sikerül, én hiszek ebben.
    Amikor kedden reggel hallottam, hogy feljutottak (E.Zs és K.P.) a csúcsra, biztoító kötelek nélkül, még meg is jegyeztem Zolinak, hogy milyen felelőtlenek, itt vannak a kicsi gyerekek, meg, hogy ez csak adrenalin-függőség stb. Aztán szerdán reggel elkezdtek jönní a rossz hírek, és én annyira elszomorodtam, és már másképp gondoltam, ott haltak meg, ahova tartoznak. Persze nagyon sajnálom az itt maradt családtagokat, és fáj a szívem a kicsik miatt, de a két hegymászó legalább ott van örökre, ami a természetes közegük. Sok mindent tudnék még erről mondani, de nem foglalom a helyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem foglalod a helyet...én is sokmindent tudtam volna írni. Sajnálom a fiatal feleségét, a két csöpp gyermeket, Kis Péter családját...de ezt vállalták be...vagy ezt is!:-(

      Törlés