2013. január 8., kedd

Akinek...

.....nincsen esze, legyen notesze. Na nekem egyik sincs sokszor. Bár fejlődő képes vagyok, elkezdtem háztartási naplót vezetni. De nem tudom összeírni mindig mit szeretnék venni. Ha összeírom, itthon hagyom a listát. Vagy úgy el dugom, már csak későn találom meg. A háztartási napló vezetésére is kíváncsi vagyok, mert rám jellemző módon, mindig elkezdem, majd nem fejezem be..
Tegnap este levert a víz. Nap közben kétszer találtam rá az elkövetőre, aki hol az asztal alatt megbújva, vagy a nappaliban nyílt terepen, szedte szét a pénztárcámat. Még a jogsit is kiszedte a fakkjából. kártyákról már nem is beszélek. este nézem a neten, a kártyámon a pénzt, vagyis csak nézném, mert nem találom, tettes meg alszik már...fölforgattuk a lakást sehol nem találtuk. Levert a víz, meg tudtam nézni a pénzt a kártyán, annyi amennyinek kell lenni rajta, majd visszagondolok, szombaton a patikában, használtam utoljára, na majd reggel elrobogok megnézni ott hagytam e? Mert gyanús volt, hogy igen. Olyan migrénem volt, csak azt mondtam a patikusnak, fájdalom csillapítót, de jó sokat! Na de, minden jó, ha a vége jó, ott volt a kártya, na ennek a plexinek sem örültem még ennyire..:-))))
Patikára visszatérve, hiány cikk a D-vitamin csepp, talán februárban, bíztatott a harmadik patikában, a patikus. Szerintem nem kell elkapkodniuk, majd nyáron elég ha lesz.:-((
Abbéli örömömben, hogy meglett a kártya, megkímélem a családom a krumplis tésztától, kínai csirkemellet csinálok ma rizzsel.:-D

Ja, és Csengének jön a 17. foga. Szegény nyügibb, hajnalban sírdogálósabb. Be van dagadva neki, lila is.:-(

Oké, -9 fok reggel, na de már unom fújni a szavót a szobákban, fent. Essen már akkor a hó....hamár messze van a tavasz! Kérhetném!:-))))

8 megjegyzés:

  1. Még kezdő háziasszonyként én is elkezdtem háztartási naplót vezetni, de nekem iszonyú macerás volt azt a rengeteg blokkot gyűjtögetni, meg beragasztgatni. Idővel feledésbe merült az egész... :-))
    És nálunk is édes-savanyú csirke volt, bár én bolti szószból készítettem, gondolom, te nem. Meg nagyon finom húsleves, ami nagyon jól esett, mert reggel csontig fagytam odakint.Most a kandalló melletti fotelban tanulok, megyek is vissza, csak beköszöntem már végre, régen hagytam nyomot nálad, olvasni igyekszem, csak írni nincs mindig időm.
    Szép napokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, de, én is bolti szószból csináltam, nyaggadtak a gyerekek érte, néha ilyen is kell.:-))))
      Kandallóért irigy, irigy..még tanulnék is érte , ha kell..:-))))

      Én már úrinő vagyok, blokkot nem gyűjtőgetek viszont megleptem magam egy ilyen naplóval.
      Neked is hasonló szép napokat!

      Törlés
  2. Két vagy három évig írtam, mikor, mire, mennyit költöttünk. Innen tudom, hogy jóval az átlag alatt költünk. Ha hozzáveszem, mennyi mindent csinálok meg itthon, akkor az arány még jobb mostanában. DE mivel ellenőrizni szeretném a kiadásokat, ismét elkezdtem írni január 1-től.
    A fogak nálunk is nőnek és potyognak, csak már nem nyűgös az áldozat miatta. Bár aludni nagyon tudna ilyenkor. :-))
    Elfogyott a migrén elleni Aspirined?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor ebbe is egyszerre fogtunk bele. :-)
      egy adag van még az aszpirinből, azt beszéltük a patikussal, hogy vigyem el a dobozt, és összerakja nekem azt ami benne van.:-)

      Törlés
  3. Én mindig a bankkártyámat keresem, voltam már kínos helyzetben többször is emiatt, mert készpénzt ritkán tartok magamnál:) A kínai csirke finom, de én a krumplis tésztát is szeretem, igaz az hízlalóbb. Nálunk a -9 az teljesen normális idő:) Tavaly volt olyan többször is, hogy napközben volt -25, na az olyan, hogy kilépsz és szinte megfagy az agyad:) További szép napot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudnánk kifűteni a házat ha -25 fok lenne.:-(
      Én mostanában mindig mindent keresek..:-)))

      Törlés
  4. Én felírom a heti menüt,s ebből kiindulva a vásárlandókat.Csak ezzel indulok vásárolni,különben csak bóklásznék a boltban.Bár előfordult,hogy otthon hagytam,de akkor felhívtam a férjem,sőt egyszer az anyut,hogy diktálja le.Átlag egyszer megyek egy héten bevásárolni,igaz akkor több helyre,de nem mindegy,hogy megveszem-e ami kell.
    Azt pontosan nem vezetem mikor,hol,mennyit fizetek,de a havi konyhapénzzel azért tisztában vagyok.

    Szegeden vagyunk itt tegnap esett,és gyönyörű napos idő volt.A Kisalföld felett meg ma rázta Holle-anyó,úgyhogy ott is hó vár ránk,ha holnap hazamegyünk.


    Trollanyu,Magyarországon sokszor lennél kényelmetlen helyzetben készpénz nélkül,mert néha én is ledöbbenek,hogy milyen helyeken nem lehet még most sem kártyával fizetni.
    Sajnos van ami még máig sem ért el hozzánk.Mondjuk a -25°c sem,de azt nem is bánom:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is írom a menüt mostantól, de sokszor van, hogy elmegyek a boltba és ha akciós akkor azt veszem meg. Mármint amit szoktam álltalában venni. Heti egyszer megyek én is, akkor megpakolom a kocsit, így is néztem a mennyiséget mostanában.:-O
      Igen, esett a hó, megyünk is délután szánkózni..:-)
      Amit Erzsinek írtál, egyetértek!:-)))

      Törlés