Tudjátok...

....ebben az egész kamaszkorban a szélsőséget nehéz elviselni. Hogy egyik pillanatban flegma, a másikban bájos gyermek. Majd visszadumál, és azután bújós kismacska. Pillanatok alatt tud változni, és ha valami nem tetszik és ennek hangot merünk adni, na akkor a legutolsó sáros felmosó rongy is vagy. Itt van az a pont mikor realizálnod kellene, hogy ez csak pillanatnyi (elme) állapot, két perc múlva doromboló kiscica lesz. De akkor már gőz tör elő a füledből is, és olyan vörös a fejed, mint egy jól érett paradicsom. Semmi kedved kiscica hátát vakargatni, hanem visszaszólsz nem éppen kedveset, majd újra, jön a flegmaság, és újra és újra, míg ki nem égsz belülről teljesen.
És ez még csak, mind a hárommal, az eleje, most jön a neheze, én meg már olyan fáradt vagyok hozzá. Kétségbe esek, kibírom majd? És megfogadom este, hogy másnap átlépek a flegmaságon, visszadumáláson, és majd mosolyogni fogok meg ölelni, meg hallgatni. De reggel felkelek, és ha nem morogva indulnak a suliba, akkor legalább a fele napban azt képzelem, minden rendben. Mert hát, tisztában vagyok mindennel, és ha másnál olvasom, teljesen átérzem a helyzetet és írom, hogy kitartást.
Amúgy tegnap este még meg is sajnáltam (kicsit) őket. Olyan világban élünk, hogy a családi élet is felgyorsult. Már egész pici korban az a "menő", ha játszótérre viszed, játszóházba, vagy mindig valahova. És ez egészen gyűrűzik a nyáron, egyszer Balcsira megy a család, majd a tengerhez, közben állandóan táborokba. Télen minimum egyszer síelni külföldre, majd legalább egy héten kétszer korcsolyázni. Legjobb a plaza tetején (állítólag). Lényeg a lényeg, mi nem ilyenek vagyunk. Két okból, az egyik és a legfontosabb, mi nem szeretünk menni a csordával, mi magunk szeretünk lenni. Plazában nem tudom mikor voltunk utoljára... Nyáron, egy hétre elmegyünk a Balcsira imádjuk, de ennyi. Mesi néha napján elmegy az osztály társaival moziba. Fiúk még nem kívánkoznak el. Persze az igazsághoz hozzá tartozik anyagilag sem bírnánk, az állandó menést. Mert hatan "kiruccanni" sem két fillér.  Én nem panaszkodom, mi alakítottuk ki így, de a gyerekeknek mennyi élménye lesz így? Mint állandó ingernek kitéve, menni és menni...a saját értékeinkhez mérve, megvan mindenük, sőt...a világ értékeihez mérve, nem sok. Én próbálok az aranyközéputat nézni, hiszen ha felnőnek maguk döntenek, és tudom a nagy tiltás pont az ellenkezőjét váltja ki.
Amiért merengek ezen(frászt, zakatol az agyam), az azért van, mert lehetne egy időgépem, előre tekerném az időt, és megnézném milyen felnőttek lesznek a gyerekek, és ha látnám, hogy minden rendben, akkor nem srtesszelnék annyit a dolgokon..de semmi nem biztos. Az sem, ha azt hiszed minden rendben van most, később is az lesz. Bonyolult egy dolog ez...erre senki nem tudja a tutit.
Meg kell élnünk mindent, jót, rosszat is. És közben nem szabad elfeledkezni saját magunkról sem!