Dominika, írt nemrég a blogjában erről a témáról. És ugye az ember elkezdi maga felé fordítani a bejegyzést! És elgondolkodtam, nekem mi a legnehezebb az "anyaságosdiban". Persze, ha ezt a kérdést 10 évvel ezelőtt rágom át magamban, teljesen más lett volna amit írok. Akkor valószínű arról írnék, mennyire nem fogad el minket az élet. Mindenhol csak azt kaptam, minek szültél három gyereket, ha nem bírod? Bizony gyarló voltam, és fáradt...nagyon. Gondolhatjátok semmi segítségem nem volt, meg is kaptam az okokat miért! Pedig aki ismer tudja, én nem az a gyereklepasszóló vagyok. Egy udvarban lakunk anyósomékkal, de szinte mindent leválasztottunk magunknak. Vita elkerülése végett. (így is mindig van) Nagyon jó beosztása van a teleknek, meg a háznak, nem nagyon látjuk egymást, csak ha akarjuk. (mondjuk irtóra zavar, hogy hatan kucorgunk kisebb helyen mint ők ketten, de ez egy más téma!)Bár ebben is elfogadóbb vagyok, ha felmegy Csenge ebéd előtt egy fél órára, nem csinálok ügyet, hogy teletömik, csak határozottabban kérem, ne olvadós rágó legyen, hanem inkább egy kocka csoki, vagy túró rúdi. Fiúknak tönkre ment a foguk ezeken a nasikon! És fél óra múlva, ha nem 10 perc már itthon is van Csenge...vajon miért? Gyerekek sem járnak fel hozzájuk, Mesi amúgy sem, Bence ha csokit enne:-)), Dávid nagyritkán. Ezt is megkapom, mert miért nem mennek többet fel, ha felmennek, miért vannak itt, pihennének. Régen, napokig kattogtam miatta, ma már nem. Fejlődő képes vagyok! :-)
Csak ez az anyaságosdi..ma reggel dübörög a hormon a fiúknál, arra ébredek, hogy egyik morog, másik majdnem odacsap...jó volt! Visszasírom, mikor a repülőzés és a kisautók utánzása ébresztett fel. :-) Ma éppen utálják egymást, de szorosan egymás mellett vannak...mindig mindenben. És nem tudom határozottan mondani ki követ, kit mindig követik egymást. De ha az egyik felmegy, megy a másik is, ha lejön, a másik is...Mesi ma éppen tündi bündi, izgul, kéri menjek vele délután (persze, hogy megyek). Azt is írta Dominika, libikóka az élet. Az biztos, de ez a kamaszkor olyan libikóka, biztos emlékeztek, mikor fent vagy, de utána hirtelen lent és mikor földet érsz, huppansz egy nagyot! Ha szerencsés vagy, van egy fél autógumi a feneked alatt!:-D
10 év múlva már beérik a nagyok "gyümölcse" lesz egy 22, 23 éves fiam, és egy 25 éves lányom. És igen lesz egy 12 éves leányzónk is, akivel kezdhetjük majd előröl.....:-))))
Csak ez az anyaságosdi..ma reggel dübörög a hormon a fiúknál, arra ébredek, hogy egyik morog, másik majdnem odacsap...jó volt! Visszasírom, mikor a repülőzés és a kisautók utánzása ébresztett fel. :-) Ma éppen utálják egymást, de szorosan egymás mellett vannak...mindig mindenben. És nem tudom határozottan mondani ki követ, kit mindig követik egymást. De ha az egyik felmegy, megy a másik is, ha lejön, a másik is...Mesi ma éppen tündi bündi, izgul, kéri menjek vele délután (persze, hogy megyek). Azt is írta Dominika, libikóka az élet. Az biztos, de ez a kamaszkor olyan libikóka, biztos emlékeztek, mikor fent vagy, de utána hirtelen lent és mikor földet érsz, huppansz egy nagyot! Ha szerencsés vagy, van egy fél autógumi a feneked alatt!:-D
10 év múlva már beérik a nagyok "gyümölcse" lesz egy 22, 23 éves fiam, és egy 25 éves lányom. És igen lesz egy 12 éves leányzónk is, akivel kezdhetjük majd előröl.....:-))))
Hát igen, az élet egy libikóka, nincs mit tenni. Egyszer fent, egyszer lent. De Nagyfiú óvodás kora óta, amikor is lelkibeteg lettem, mert a gyerek piszkálta a többieket. Na, ja nem értette a nyelvet teljesen és ez zavartra. Engem meg az, hogy az óvónők nem tettek ellene semmit, hanem a gyereket hibáztatták. Ahelyett, hogy felemelték volna a feneküket az asztaltó és elkezdtek volna játszani vele. De ennek is vége és most, hogy megint piszkálta a barátját, nem védem, de nem ő kezdte, igaz már csak szavakkal, azzal nyugtattam magam, hogy ez is elmúlik előbb- utóbb. Így is lett.
VálaszTörlésCsak akkor az adott szituban olyan nehéz higgadtnak maradni...én is utólag bánom, hogy nem hagytam a csudába őket..
TörlésEnnek a bejegyzésnek inkább azt a címet kellett volna adnod, hogy "anyóságosdi". Sokunknak ismerős élethelyzetek ezek. Én is sokat tudnék mesélni... De inkább nem terhellek vele. Talán megérne egy külön bejegyzést is.
VálaszTörlésErzsi
Erzsi, nem terhelsz vele!:-)
VálaszTörlésNem, azért nem jó a cím, mert nem róla szól, hanem rólam.:-)))
Én félek attól, hogy miattam lesz Noncsinak rossz foga. Nagyon nehéz megállni ha boltba megyünk, hogy egy csokit vagy valamit ne kapjon. De már próbálkozok erre is figyelni. Egyébként olyan korán elkezdte romlani a gyerekek fogai?
VálaszTörlésMost olvasom először, hogy egy udvarban laktok anyóssal. Jááj... Ha a gyerekek mehetnek amikor akarnak és maguktól nem akarnak (márpedig ahogy olvasom így van) akkor annak is megvan az oka. Azt pedig nem nálad kell keresni... Ne rágd magad felesleges dolgokon. Vannak olyanok akiknek semmi se jó, tök mindegy mi van. Ha annyira látni akarják a gyerekeket ugyanannyi lépés lenne nekik is...
Nálunk a fiúknál hamar romlott a fog. És annyit szenvedtek vele. Meg én, mikor ültünk a fogászaton, és ott izgultak szegények. Én is veszek túró rúdit, csokit is. De anyósom állandóan cukrot, és olvadós rágót vett nekik, ami beleragad a fogukba.:-( És a tejfog hamarabb romlik!
TörlésIgen, anyósomékkal lakunk egy udvarban, mintha társosházban laknánk. Sok volt a konfliktus, ezért is nagyon vágyunk menni külön, hogy mind a négy sarka a kertnek a miénk legyen!:-)De azért így sem rossz, mert annak idején, ezt kellett meglépni, hogy családi házba költözhessünk. Csak akkor az volt hírdetve, éljen a nagycsalád, majd milyen jó lesz együtt...aha...de ez egy hosszú történet!!!!