2013. február 8., péntek

Ez el kell mesélnem!:-)

Én, aki sosem tudok alkudni, tegnap megtettem és milyen büszke voltam magamra, vagy nem is?!:-)
Történt, hogy Mesinek a keringő ruhájához néztünk kiegészítőket. Úgy mint harisnya, hajába, kis rózsák, push-up melltartó,  hajlakk, száj fény, tus, gyöngyház fényű körömlakk. Mindezt megvettük, két helyen, ja és még egy póló is becsúszott neki, (mint mindig) de táskát sehol nem kaptam. Mert Bence szenved a táskájával, mindig elszakad neki, vagy segítenek az osztály társak rajta.:-( Gondoltam meglepem egy táskával, de nem akartam drágát venni, arra, hogy dobálják, rángassák. Sehol nem volt, pedig több írószerben is megnéztük.
 Aki szokott HÉV-vel Szentendrére jönni, belebotlik helyi látványosságba, az óccsóvietkong árusokba.:-( Bocsi, semmi idegen gyűlölet, na de mégis felháborító, hogy sehol egy turisztikai tábla, merre induljon, erről az ember a Fő térre például, hanem ez fogadja az embert ha leszáll a HÉV-ről. Egyre nagyobb helyen, mert banános dobozok csak úgy terjeszkednek. Én is felnőttem a "lengyel piacon", nem arról van szó, de szerintem nem itt van a helye ennek. Haragszom is rájuk nagyon!!!(meg az önkormányzatra, hogy ezt hagyja)
Megfogadtam soha, még az árujukra sem nézek, erre tegnap, végső kínomba, megnéztem a táskákat ott is. Jött is a hölgy, duruzsolt valamit az orra alatt. Mert hangsúly ugye náluk nincs..majd megkönnyebbülve fordultam volna el, mert nem láttam a táskát. Mire megértettem, kérdi az említett hölgy, mit szeretnék? Mondom nagy táskát, iskolába, váll táska legyen(ez a menő most)van, van....majd szól, mármint folyamatosan valamit hablatyol egy másik hasonszőrűnek, keressen táskát, valami elzárt helyen.(vagy ki tudja mit mondott) Pillanatokon belül megkereste, és oda adta a táskát, közben sűrűn mondogatva, jó....jó...nagyon jó...occcsó:-) Azon gondolkoztam közben, ha éppen mumifikált csirke fejet kérek, az is lett volna a bodegában:-D
Azt kell mondjam, minden negatív gondolatom után, hogy a táska jó volt! És tartósnak látszott!(majd kiderül) És az ára sem volt az egekben. 3500ft volt, én csípőből rávágtam, nem 3200ft. Ő, nem..nem 3300ft. Na itt meglepődtem, nem vagyok ehhez hozzászokva, hiszen ha bemegyek a boltba párizsiért, nincs alku. A piacon meg ugye a kedves árusaimtól soha nem szoktam alkudni. De fől a póker arc, és nézegettem tovább a táskát, pillanatok múlva,...jójó, 3200ft, jó, jó? Odaadta csak vigyem, én meg nem hogy örültem volna neki, sajnáltam, miért nem 3000ft-ot mondtam egyből, odaadta volna azért is.:-)))
De azért nem is olyan vicces ez, számla nélkül, élősködnek rajtunk....és még a büszkeségem is csorbát szenvedett, mert bizony én megfogadtam, hogy soha, de soha....rájuk sem nézek!

Mai biggyesztés, rakott kelkáposzta, és valami kis süti is lesz...de még gondolkodom mi legyen (van túró a hűtőben..:-)

17 megjegyzés:

  1. Ügyes vagy! Nálunk szerencsére vannak jó táskások a városban is, így ilyen gondom nincs- Bencének tetszett a szerzeményed?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak nem éreztél valamit, hogy lemaradt? Igen a rutin, meg az évek..:-)))
      Hazahoztuk, én milyen lelkesen, majd lejön, kézbeveszi, forgatja....látom az arcán, ez milyen már? (egyszínű fekete)Odamorgok valamit, azért nem hallottam valamit? Kérdi, miiiiiiiiit? (de az a hangsúly..) Talán, köszi, vagy mifene...Ő, kösziiiiiiii! De dulifuli....majd megnyugszik, és ma lelkesen vitte az oldalán.:-))
      És a régivel mi lett? Megvarrta Dávid, ma ő vitte, és szakadva fogja hozni...az élet, szép...:-)))))))

      Törlés
  2. Sajnos a pénz nagy úr. Tényleg nem volt drága a táska, úgyhogy nagyon jól jártál!
    Én sem tudok alkudni, nem merek. Tudom sokan mások már velőből kirázzák ezt, nekem valahogy nem megy :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem tudok! De ezekre annyira haragudtam, hogy sajnáltam, hogy csak ennyit alkudtam....:-)
      Ezek szerint fejlődőképes vagyok.:-))))
      Különben benned is kialakul majd...mert ahogy nőnek a gyerekek, és véded mint az anyaoroszlán, kifejlődnek a dolgok.:-)

      Törlés
    2. Alkudni én??? Nem, nem... Inkább nem. Az a férjem reszortja. Táskavásárlás: mi úgy oldottuk meg, hogy elszöktünk kettesben a csilli villi áruházba valamiért, és láttuk, hogy az egyik üzletben minden fél áron van. Bementünk, szétnéztünk, és mivel Rékunak ilyen márkájú táskája van most is, én nagyon szeretjük, hát előre megvettük Kristófnak is, plusz tolltartót, pénztárcát, meg Rékunak is másik táskát, nagy lányosabbat. Réku megkapta, Kristófét meg eltettük őszre. Néha előveszi, megnézegeti, megszeretgeti, aztán eltesszük. Így nekünk nagyon megérte. És egy gonddal kevesebb is nyárra.

      Törlés
    3. Mielőtt suli kezdődik, annyi helyen láttam. Jobbnál jobbakat, bár csilli villi helyre nem járunk.:-) És SOS-ben kellett, sehol nem láttam most. De jól tettétek hogy megvettétek, jézusom Kristóf is sulis..öregszenek ezek a gyerekek.:-))
      Milyen jó volt amikor elsőben vettük az első táskát, az olyan jó strapabíró volt, de már a menők nem annyira bírják a strapát!;-)

      Törlés
    4. Gyerekek? Tudsz vmit amit én még nem? :D
      Egyébként már én is észrevettem, h sokkal határozottabb vagyok mióta Noncsi megvan, de van még mit fejlődni.

      Törlés
  3. Jaj, de jó boltot csináltál! Én is a kínaiban veszem otthon a tornacipőt Nagyfiúnak. Ha elhasználódik, nem sajnálom. Nem a legjobb, de arra pár órára még nem vettem valami márkásat. Ha valamit elkezd sportolni, majd akkor. Bár, ahogy a dolog halad, lehet inkább úszógatyákba kell majd invesztálnom. :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én vettem már márkásat is, olcsót is...semmivel sem jobb! Sógornőm vett a dech..ban 6990ft-ért körömcipőt, rá van írva kínai, majd a kínaiban hasonló, 3500ft! És a célnak megfelel...

      De az úszógatya is jó!:-))))

      Törlés
  4. Nem csak ők élősködnek számlaadás nélkül. Sőt! Nem csak ők élősködnek. Bárcsak más gond nem is lenne, mint a nyugta. Akkor nyugtával dicsérhetnénk minden napot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt tudod nem is a nyugta, hanem míg mi hányszoros adót fizetünk mindenre, addig ők...
      persze, nem csak ők, de akkor is! Miért nem a Julcsa árul ott? Tudom, tudom, hosszú....

      Törlés
    2. Nem akarom védeni őket, félre ne érts, csak hát ... A Julcsa is! Épp tegnap mesélte a menyem, mennyire bosszantotta osztálykiránduláson az a tény, hogy a két busznyi gyerek, ha fejenként csak egy ezrest hagyott az emléktárgy árusító sátornál, akkor ott egy órában szakítottak vagy hatvan-nyolcvanezret adómentesen, mert nyugtát nem adtak egy gyereknek sem. Ő nem akarta szó nélkül hagyni, de kolléganői visszatartották.
      És itt a másik probléma ezen az ügyön. Igen sokan nem is kérik a nyugtát. Pedig anélkül sem olcsóbb, még akkor sem, ha azt állítják.
      Visszakanyarodva a "miért nem Julcsa ..." problémára. Hát miért nem magyar húst eszünk? Miért nem magyar almát? Miért ...? Miért ...? Azért mert leöltük, mert állítólag nem éri meg. Azért mert kivágtuk, mert állítólag nem éri meg. Azért ...

      Törlés
  5. én szeretek alkudni:) A férjem még a Baumaxban is lealkudott már dolgokat, sőt legutóbb az Euronicsban alkudtunk le egy TV-t 15 ezer forinttal.:) Gondolom válság és vevők híján, de sikerült:) Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg? Itt tartunk, nem is gondoltam volna..:-O

      Törlés
  6. Ide is ideírom a válaszom, hátha nem olvasod el nálam: Képzeld Anikó a blogom révén megismerkedtem valakivel. Ma írt, hogy összejött a házuk. Mi az őrségi akadálya? A mesecsoportból többen ott élnek, s mind úgy költöztek oda. Van aki a házát is árulja a munkája miatt költözne, de az kockaház. Vagy régit akartok?

    VálaszTörlés
  7. Írtam neked!:-) (vissza szoktam nézni)
    Akadály az sok van, főleg anyagi, mert ketté kell osztani a telket, a ház az külön lakás. Mind ez ugye pénz...meg akkor kocsibeálló sem lenne, persze ez nem akadály sok társasháznak nincs garázsa. vagy csak egy jó nagy lökés kellene nekünk...:-D
    Köszi itt is, hogy gondoltál ránk, jólesett!:-)

    VálaszTörlés
  8. Az a kis alku olyan örömmel tud eltölteni,pedig nem a pár százas a lényeg, hanem a diadal!

    VálaszTörlés