Jó poén is lehetne...lehetne...ha, nem így lenne.:-( De így van! Nem akartam erről bejegyzést írni, mert már kezdtem jól érezni magamat, kezdtem túl látni a bajomon. Mikor ma reggeli bejegyzés címe után, ami az volt:-Nem tartozunk...,Dominikának nem az lett volna a hozzászólása, hogy azt hitte a Tigázzal sikerült zöld ágra vergődnünk. És mert nincsenek véletlenek, tegnapi telefon beszélgetés után, ma postára igyekeztem, még egy kört futni, talán kapunk végre kérdésünkre választ, és az odabökött állítólag közösen megbeszélt, becsült visszamenőleg 1 éves számla, mióta 15 hónap, az 1 év? És míg én a postán voltam, el sem hiszitek, hogy jött a postás, a kikapcsolási értesítővel.:-( Igen, ilyen hamar eltelt a 60 nap, és olyan gyorsan jönnek, amilyen gyorsan csak tudnak, és nem hiába húzzák az időt, és levelezgetnek, mert telefon, e-mail nincs! Mert a posta az minimum egy hét oda, egy hét vissza, és akkor máris peregnek a napok...:-(( És a szó elszáll, mert bár többször is megkérdeztük, határozottan, hogy kikapcsolhatják e a gázt míg tart az ügy, és a válasz neeeeeeeeeeeem, volt. De a szó elszáll a papír meg jött ma. És a vége az lesz, hogy befizetjük, mert +40000ft a ki, be kapcsolási díj, és azzal együtt már 110 000ft.nál tartanánk. És tudják azt is a drága szolgáltató, megfélemlít és így is sokan összekaparják kifizetik..Ki van ez találva! És aki tehetne ez ellen, semmit nem tesz, én nem politizálok, de felháborító ami mostanában a szolgáltató művel, mindegyik! Mintha mi legutolsó senkik lennénk, nem a szolgáltatás igénybe vevők, ami után nem keveset fizetünk! :-( Még jobban felháborít a Tigáznál a fejetlenség, tudjátok hány helyről kapjuk a papírokat? Hajduszoboszló, Miskolc, Diósd, Debrecen, Gödöllő. Sehol, még egyszer írom SEHOL nem tudnak egymás ügyeiről, ahol érdeklődhetnél, nincs telefonos kapcsolat, másik helyen ahol eléred őket a telefonnal, ők nem is tudnak az ügyünkről.:-( Tehát mi most el vagyunk könyvelve, hogy 70000ft-ért melegedtünk, főztünk, fürödtünk, és nem fizettünk, mikor erről szó sincs, de az nincs feltüntetve sehol.:-(
Csodálkozik még valaki, hogy az erdő szélen kis fa házba szeretném leélni a hátralevő életemet?
És persze tudom, nagyon sokan vannak, akik tisztességesen élnek, és nem tudják fizetni a számlájukat és kikapcsolják a szolgáltatást! Teljesen megértem őket, és azt is hogy milyen idegőrlő, remény vesztett tud lenni az ember. Miközben anya, és az lenne a dolga, hogy a családjának támasza legyen, a gyerekekkel örömködjön. De nekik nincs kedvük örömködni, mert lehet holnap enni sem lesz mit, nemhogy örömködjön.:-(((
Mi helyzetünk jelen pillanatban nem olyan rossz, még ha nagyon, nagyon nehezen de ki tudjuk fizetni ezt az összeget, csak nem érzem jogosnak! Mert semmit, se semmit nem követtünk el!:-(
Utolsó bejegyzésem erről a témáról! De az biztos, én aki mindig, mindenhol udvarias, normális voltam, beolvasnék ennek a ennek a Tigáznak! De kinek is? Robotoknak akik dolgoznak benne? Vagy a legnagyobb főnöknek aki irányítja? Sajnos nem ismerem azt a nyelvet amivel meg tudnám szólítani.;-)
Fene egye meg(bocsánat) akkor sem fognak megváltoztatni, én kedves, rendes, becsületes mosolygós Anikó maradok!:-)
Csodálkozik még valaki, hogy az erdő szélen kis fa házba szeretném leélni a hátralevő életemet?
És persze tudom, nagyon sokan vannak, akik tisztességesen élnek, és nem tudják fizetni a számlájukat és kikapcsolják a szolgáltatást! Teljesen megértem őket, és azt is hogy milyen idegőrlő, remény vesztett tud lenni az ember. Miközben anya, és az lenne a dolga, hogy a családjának támasza legyen, a gyerekekkel örömködjön. De nekik nincs kedvük örömködni, mert lehet holnap enni sem lesz mit, nemhogy örömködjön.:-(((
Mi helyzetünk jelen pillanatban nem olyan rossz, még ha nagyon, nagyon nehezen de ki tudjuk fizetni ezt az összeget, csak nem érzem jogosnak! Mert semmit, se semmit nem követtünk el!:-(
Utolsó bejegyzésem erről a témáról! De az biztos, én aki mindig, mindenhol udvarias, normális voltam, beolvasnék ennek a ennek a Tigáznak! De kinek is? Robotoknak akik dolgoznak benne? Vagy a legnagyobb főnöknek aki irányítja? Sajnos nem ismerem azt a nyelvet amivel meg tudnám szólítani.;-)
Fene egye meg(bocsánat) akkor sem fognak megváltoztatni, én kedves, rendes, becsületes mosolygós Anikó maradok!:-)
Úgy legyen.
VálaszTörlésNem tudom....remélem!
TörlésNem szabad annyiban hagyni. Amennyiben nem képesek egy normális válaszra az ügyetekben, akkor ügyvédi felszólítással kell élni feléjük. Ha a kikapcsolás elkerülése végett be is fizetitek, az nem jelentheti azt hogy az övék is marad. Vissza kell perelni minden költségével és a kamataival együtt.
VálaszTörlésÜgyvéd, perelni....ők sem csinálják ingyen! Sajnos, itt az elv a mocsokság! Leszerelik a saját órájukat, megállapítják maguknak, hogy rosszul mér, majd úgy hozzák ki, hogy nem gyártási hibás a felújított gázórájuk, mert akkor ugye semmi pénzt nem látnak. És visszamenőleg kiszámláznak egy év becsült lemaradást,amire hivatkoznak az üzletszabályzatukban, ami nekik 15 hónap! Mindegy, csak pénzhez jussanak.:-( Már látom, befizetjük mint a többi kiszolgáltatott, és morgunk mint a bolháskutya. És örüljünk, hogy nem a kötbért húzták ránk ami 540000ft és a szakértői díj, még 40000ft. Nem hagynám én, de ha befizetjük utána már csak pereskedni lehetne. Szerinted ki menne tönkre idegileg? És ki röhögne a markába? Mi biztos nem az utóbbiak lennénk!:-(
TörlésA Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság már több esetben állapította meg a szolgáltató túlkapását. Hozzájuk a befizetés után is lehet panasszal élni s nem kerül pénzbe mint az ügyvéd.
Törlés"Az NFH kitért rá: a cég magatartását súlyosbította, hogy a fogyasztói panaszban megfogalmazottak jelentős részére érdemi választ sem adott az ügyfélnek."
Nem agitálni akarlak, mert a részleteket nem ismerem, de például részletfizetést is lehet kérni, amit nem indokolt a szolgáltatónak elutasítani, ha amúgy a fogyasztó havi rendszerességgel szokta rendezni a számláit.
Kőkeményen alkudozni kell és bizony panaszolni is, mert amúgy is "erőből szolgáltatnak" és elpofátlanodnak.
Köszönöm amit írsz, épp beszélgettük Zsoltival, most hívta őket újból és elvileg zárolták ezt az összeget míg folyamatban van az ügy, de kérdem, én, miért kell egyből a kikapcsolással fenyegetni, az állandóan jól fizet ügyfelet?
TörlésNagyon sajnálom!!! :-((((
VálaszTörlésKöszi Domi! Tudom!!!!
TörlésNe hagyjátok magatokat!
VálaszTörlésErzsi
Ha ilyen egyszerű lenne, én mint oroszlán ugranék egyből, nem is tudják, mennyi mindenről le kell az embernek mondania...De nem baj, ebből is tanult az ember!:-(
TörlésNagyon sajnálom, az egészet. Tudom sajnos milyen szemetek tudnak lenni a szolgáltatók!
VálaszTörlésNe is változz meg soha! Maradj mindig a MI ANIKÓNK! :)
Aranyos vagy nagyon! Jólesett a MI ANIKÓNK!:-)))
TörlésNagyon sajnálom én is :(
VálaszTörlésKöszi Andi!
TörlésÉn írnék egy levelet, hogy fogyasztóvédelemhez fogok fordulni. Nincs ügyvéd ismerősötök?? Minden szó igaz, amit írtál igy akarják behajtani a pénzt, megfélemlítéssel.olyan országban élünk, ahol mindent meglehet tenni a hétköznapi emberekkel! Egyébként pedig nem értem, hogy miért jött kikapcsolási papir, mert igen is tudom, ügyfélszolgálatos voltam az akkori Matáv-nál, internetes rész, hogy amennyiben az ügyfél panaszlevelet küld, akkor az nem elintézett ügy és addig nem lehet semmit kikapcsolni! Akkor lehet behajtani mindent kamatostól, ha lezáródik az ügy és mondjuk az ügyfél vesztett. Legalább ennek utána kellene kérdezni ügyvédnél, hogy folyamatban lévő ügynél kilehet e kapcsolni a gázt. Rémálom, nem ország ez ahol élünk.:(:(
VálaszTörlésHarmadik ilyen levelet küldjük nekik!!! Sablon szöveg vissza, majd hívatkoznak az üzletszabályzatukra, tényleg olyan mintha robotokkal írkálnál. És ott nincs telefonos ügyintézés, vajon miért, annyi szítkozódást senki nem bírna elviselni amit ezek kaphatnának..És azért jön kikapcsolási papir mert a panaszommal Miskolccal levelezek, a kikapcsolási papir Hajdszoboszlóról jön a számla Diósdról.:-( És nincs rálátása az ügyre, csak van egy számlaszám, majd a tartozási tétel ennyi, és erre ők látják hogy nincs befizetve, irgumburgum, és kikapcsolják..
TörlésNincs ismerősünk, aki ilyen üggyel foglalkozik, mi is szóban ezt kaptuk, hogy nem kapcsolhatják ki, de ha ideállít a Tigáz kikapcsolni az órát én lobogtathatok egy paksamétát, nem érdekli őket. Le is írták ezt, védik mindennel magukat, és megtehetik!:-((((
Van indexen egy fórum is, Tigáz a rémálom..hát tényleg az!:-((
Kell írni fellebbezést, panaszlevelet a vezetésnek. Minden nagy cégben működik omdudsman, akinek minden panaszra kötelessége válaszolni. Nem szabad annyiban hagyni.
VálaszTörlésMa küldtem a harmadikat....válaszolnak...semmit!
VálaszTörlésUtolsó mondat a "kedvencem", Kérjük szíves tudomásul vételét!:-( Még van két hetünk a befizetés utolsó határideje, kíváncsi leszek a mostani levélre mit válaszolnak....(semmit)
Sajnálom. :(
VálaszTörlésNem tisztem védeni senkit, soha nem dolgoztam ilyen helyen, bár mostanság megpályáztam ilyen pozíciót is, de azt gondolom, nem robotok dolgoznak ott, hanem olyan emberek, akiknek megmondták, mire mit kell válaszolni. Ne bántsd őket, nekik lehet a legrosszabb, rajtuk csapódik mindenfelől.. bár tudom, rettenetesen dühítő lehet az ilyen helyzet.
A fogyasztóvédelmet én is bevetném, írnék egy levelet, amiben megírnám, hogy a levél másolatát eljuttatom az illetékes felettes szerveknek.
Komolyan eddig én is mindenhol úgy álltam hozzá, hogy tudom nem ők tehetnek róla, hogy ez és ez a bajom! DE senkit nem köteleznek arra, hogy ott dolgozzon, ha megteszi, képviseli azt a céget. És igenis elvárnám, hogy lépjenek az ügyünkben. De tiszta közöny, ők nem tudnak mit csinálni...ha meg utasítják őket,még nagyobb bajban van az ország ahogy gondoltam.
TörlésFogyasztóvédelemhez írunk mindenképp, már fenyegetőztünk vele, eredménytelenül.
Ja és míg nem lettem érintett az ügyben, én is teljesen másképp láttam a dolgokat, mint most!
Én is a fogysztóvédelmet tanácsolnám,nekem több esetben,telefonon elmondták a jogaim,lehetőségeim.Pár percet mindenképp megér.
VálaszTörlésSzívből sajnálom,hogy ezen kell rágódnotok hónapok óta,és ilyen a vége.
Nekünk eddig az Égáz-Dégázzal és az Eon-nal kapcsolatban is csak pozitív tapasztalataink vannak,a helyi víz és szemétszállítónál pedig szerencsére nincs nagy bürokrácia,mindent simán lehet intézni.
De pl.a bankokról már más a véleményem.Úgyhogy csak a helyi takarékszövetkezettel állok szóba.Elegem lett a nagy bankok pénzlehúzásaiból.
Nagy baj van a Tigáznál, és nem tesz senki semmit... bízom abban azért hogy sokkal szerencsésebb emberek is vannak. És pozítvan jönnek ki a dolgokból.
TörlésSzorítok, hogy rendeződjön ez a dolog, a fogyasztóvédelmet pedig valóban meg kell keresi és ha be is fizetitek az összeget, majd visszaperlitek, ha muszáj...
VálaszTörlésSemmi igazságtalanságot nem szabad annyiba hagyni, Gy. 2 évig küzdött a barátja r-ség által lefoglalt autójáért és sikerült visszaszereznie neki, szóval ne add fel! .
Köszi!Nem adjuk fel, persze! Csak nagyon ki van az ember szolgáltatava..
TörlésAnikó, maradj csak ilyen kedves lány, amilyen vagy!
VálaszTörlésAzt azért elhiszem, hogy nem könnyű, sőt!
Engem nem csak az anyagi oldala háborít fel (persze az sem mindegy) hanem az, hogy élsz becsületesen, tisztességesen és ezek minden ok nélkül csalónak tartanak. Ráadásul tehetetlen vagy, nincs mivel, kivel harcolni ellenük.
Ahogy mondod, jól ki van ez találva!
Csak egy ölölést tudok küldeni.:-)
Köszönöm Márti!:-)
VálaszTörlésKépzeld ma annyit elértünk telefonon, hogy zárolták a számlát, tehát addig nem kapcsolják ki míg tart az ügy, de remélem így is lesz és jön róla papír, mert a szó elszáll...
Hát ez is valami. Remélem a folytatás is jó lesz!
VálaszTörlés