2013. április 28., vasárnap

Mióta...

....Csenge megszületett, mindig van valami a hosszú hétvégenként, vagy a nyaraláskor. Mindig, pedig akik rendszeresen olvasnak, tudják évente egyszer nyaralunk, és talán még egyszer mozdulunk ki vagy tavasszal, vagy ősszel! Na most ugyan nem terveztünk kimozdulást messzire, de kirándulást, bográcsozást, fagyizást...hosszú sétákat, hosszú estéket...együtt! Mióta Csenge megvan állandóan akkor lesz lázas, mielőtt indulunk. Mikor egész kicsi volt, és mentünk Kercaszomorra, előző este belázasodott, iszonyú volt látni a nyeklő, nyukló kis fejét három napig. Én azt hittem, mivel más tünet nem volt, hamar túl leszünk rajta. Majd tavaly, végre, végre...nyaralunk, megyünk a Balcsira, na olyan lázas lett Csenge, és más tünet nem volt. De végig, igen végig, tiszta hiszti, hiszen nem volt jól...Én akkor megfogadtam soha, sehova nem megyek...Majd teltek a hónapok, semmi tünet, kis orr folyáson kívül. Már egy hónapja készültünk erre az öt napra. Bence nem volt jól a héten. Ő olyan libikóka szerűen volt, hol jobban , hol rosszabbul. Majd Csengének hőemelkedése lett, majd láza..kétszer hányt. Majd éjjel jobban lett! És akkor tegnap, még két beteg fekszik a kanapén. Mesi egész nap lázas, és Dávid is csatlakozott! Csenge "csak" fájlalta a hasát, aminek meg lett az eredménye, reggel hétkor, komplett fürdés, ágynemű húzás. Ha azt mondja valaki, hogy mi nem kapjuk el Zsoltival, azt nem hiszem el! Majd holnap, holnapután...mikor mi minden mást csinálhatnánk...:-(
Ebben is van valami jó! Aki jobban érzi magát, nosza érezze is, mert még az a "szerencse" ebben, hogy nem egyszerre hatan vagyunk lepukkadva. De mikor?????? Mikor lehetne program, együtt vagyunk, jó idő van. Viccesen (hát nem is tudom) mondtam Zsoltinak ne szervezze a nyaralást, én már feladtam...

DE MÉG, semmi tünetem, így mosom az ágyneműt, lázat mérek, aki jobban van, annak örülök, hogy elmentek pecázni, süt a napocska, készülök, hogy legyen gyengébb ebéd is, az epres süti is fogyogat...

Mindenkinek szép vasárnapot!:-)

6 megjegyzés:

  1. Jaj :( Nagyon sajnálom ! Egész télen nem volt semmi bajotok erre jön a jó idő és lebetegedtetek ! Jobbulást a családnak! Mi már jól vagyunk :) Puszi nektek

    VálaszTörlés
  2. Úgy sajnálom, jobbulást mindenkinek!

    VálaszTörlés
  3. Tuti valaki megátkozott titeket! Nagyon sajnálom :(
    Legközelebb ne tervezzetek semmit, hanem egyik nap ne menjen senki iskolába, munkába, fogjátok magatokat és ruccanjatok ki valahova! :) Akkor nem érhet ilyen!

    VálaszTörlés
  4. Gyors jobbulást mindenkinek, mi is mindig egy egész patikával megyünk mindenhová és ált beteg legalább egy valaki ...

    VálaszTörlés
  5. Csak bizakodón nézd a dolgokat! Eddig még nem kaptad el, és lehet, hogy meg is úszod! Gondolj arra, hogy a Te szervezeted ellenállóbb, de arra is gondolhatsz, hogy ha lebetegszel, ki ápolja a többieket? Nálunk úgy van, hogy - ha elkapom - általában akkor, mikor a többiek már kilábaltak belőle.
    Jobbulást kívánok a betegeknek!

    VálaszTörlés
  6. Pontosan nálunk is úgy van, már ha mindenki jól van, jövök én!:-)))

    Köszönöm, mindenkinek!

    VálaszTörlés